Azt hiszem elvetettem a sulykot...
Még mielőtt valaki valami rosszra gondolna, az időérzékemmel kapcsolatban, jelzem nem muszájból vagy megcsalatási szándékból, inkább úgy a saját magam meggyőzése kedvéért.
Szóval, a mai nap úgy ahogy szinte folyamatos tanulással telt. Azt mondják a vizsgaidőszak erről szól. Saját véleményem szerint megkülönböztetjük a jó egyetemistát, a rossz egyetemistát és az igazi egyetemistát. Nekem most ez a három jut eszembe. Magyarázom:
Szóval van a jó egyetemista, aki inkább ideál mint létező, bár láttam már rá példát. Sajnálatos módon, bár ki tudja. Szóval, ők azok akiknek nincs életük, azaz van, de azért van, hogy tanulhassanak. Minden kredit klapfol, ösztöndíjra hajtanak és nyalnak a tanároknak.
Aztán van a rossz egyetemista, aki szarik rá. Nem érdekli, nem foglalkozik vele és időhúzásnak tekinti magát az intézményt, mely még járul olyan körülményekkel, melyek jóval megkönnyítik az életet. Állami támogatás, szoctám, diáki,olcsóbb utazási lehetőségek etc, szerintem nem kell magyarázni. Az ilyenek nem húzzák sokáig, első félévben még csinálnak pár kreditet, de a másodikban keresnek valami indokot és felhagynak az egésszel. Lelkük rajta, kinek kellenek a kullancsok.
Aztán van az igazi egyetemista. Én személy szerint ezzel szimpatizálok leginkább. Jó időbeosztás, utolsó pillanatban hajtás, tanulás ezerrel ,jó kredit, ösztöndíjhatár talán és emellett társadalmi és szociális élet öhm, mindenekfelett? Ők végigcsinálják, s bár a tanulásban ha nem is annyira pro-k ,mint a fent említett jók, sokkalta jobbak az alattuk említett kullancsoknál abból a szempontból, hogy kreativitást nevel beléjük az, hogy bár nem teszik meg azt teljes mértékig amit elvárnak tőlük, a célt elérik és lesz diplomájuk.
Mindenekfelett?!Azért annyira nem, inkább azt mondanám, hogy nem árt tudni, hogy mibe vág bele az ember ,ha el akarja magát határozni valamilyen irányban. Kinek mi a fontos, ki mitől fél, kinek mi a mumusa igazán. Valaki élete első kapcsolatából házasságba vág. Rizikó. Emellett vannak más dolgok is, alkohol, cigi,különböző tudatmódosítók. Amikkel jobb ha az ember már jó korán szembesül és ezt nem feltétlen értem a kipróbálásukra. Sokkal sokkalta rosszabb lehet egy szemmel látott kézzel fogható élmény, mint egy kipróbálás álltal generált első élmény. Nem kell kkipróbálni ahhoz ,hogy tudja az ember vannak olyan dolgok, amik parát okoznak, viszont tudd azt, hogy mi mitől döglik ha van egy gyereked és elkell neki magyarázni, hogy ez a helyzet, ez ezt okozhatja (etc). Na ezt a felnőtté válás időszakában átérzendő dolgokról, megszerzendő tapasztalatokról felszínesen.
Az időbeosztásomról akartam szólni. Már vizsgaidőszak eleje óta csinálom, hogy a vizsga előtti napokban, mondjuk az utolsó három napban egyszerűen nem alszom. Vagy minimalizálok, optimalizálok és ráhajtok arra ami fontos és szükséges. Több kevesebb sikerrel ,de javuló tendenciával mutatván, azért én is lassan megtanulok tanulni.
Most túl vagyok körülbelül négyszáz oldal történelem szétválogatásán, ami kimerül körülbelül 40-50 tételben, amit szombat délelőtt délután fogok előadni. Most végeztem a szétválogatással, már tudom hogy mit kell jobban, mit kell kevésbé megtanulni vagyis, "sokszor hangosan felolvasni".
Aztán eljutottam addig a pontig, hogy becsuktam a szemem és vakon kurzor a kikapcsolás gombra. A halk zene iránt érzett vágyam kimerült egy avi süket stírölésével(furcsaszófurcsaraggal) és ebből kifolyólag könnyen szunnyasztottam álomra notebookom ,ki(ha már felettébb felszínes élettársamról van szó akivel egy ágyba bújuk reggelente, ha már egyikőnk sem bírja a virrasztást) meglehetősen forrón fogadta közeledésem és ahogy lecsuktam és kihúnytak a fényei meglehetősen gyorsan hülni kezdett. Ez normális nála, de ekkor meghallottam azt, körülbelül fél órával ezelőtt, ami miatt itt vagyok még mindig.
Rájöttem arra, hogy három stádium létezik, arra amikor az ember vágyairól beszélünk. Valahogy úgy gondolom, hogy van az első stádium, amikor az ember azért boldog, mert nem tudja, hogy miről maradt le eddig. (Áldott tudatlanság és mennyire igaz!) Ebben az állapotban az ember leginkább azt tudja magáról ,hogy bár nincs gondja(ezt nem tudja) valami felettébb hiányzik.(ettől szomorkás a hangulat,de ezt könnyen el lehet hessegetni) Aztán van a második állapot, amikor az ember belecsöppent, a még ismeretlen csodálatosba. Ez lehet akármi, ecsetelhettem volna az első stádiummal kapcsolatban is, de mivel már ott is fölöslegesnek tartottam, (tekintve((deutálomeztaszót))hogy minden olvasóból kinézem, hogy ha már idáig bírt olvasni, akkor rendelkezik azzal az Istenadta adománnyal amit úgy nevezünk fantázia és ha azt mondom, hogy öröm,boldogság,csodálatos, akkor valami olyan realizálódik meg álltala, ami nem negatívum). Szóval belecsöppen a második stádiumba. Olyan időintervallum, mint az első(természetesen az első a nullától tart ezen intervallum besatírozott karikájáig) és attól tart egy üres karikáig. Mert aminek kezdete van az véget is ér egyszer.(sablonos,de ide megfelel, ide pont tökéletes) .Aztán van a harmadik stádium, ami egy újabb vágyakozás, de ez már tripla erejű felfokozottságban telik. Azért a tri, mert ha érzelmekről van szó, egyből szorzok, érezelemközpontú embernek tartom maga, így könnyen tudok ilyen nem evilági dolgokkal kombinálni ,mint hiányérzet,romantika,elvágyódás,megszokás,szentimentalizmus(furcsa lett volna a -tás) és még efélék. Szóval azért a tri, mert van az első stádium iránti vágy, a vágyott tudatlanságba való visszavágyás, aztán van a középső megismert öröm iránti vágy és annak újra előidézése és a harmadik, ami ritkán akad, de gyakrabban előferdül és az a dolog ciklikusságát eredményező továbblépési ingerencia. (de szépen megfogalmaztam, szinte én sem értem már magam). Szóval, a vágy mint olyan rugója az egésznek, a fejben van és ha az agyunkba képzelt(most képzeljük) mérleg kanalai eldőlnek valamilyen irányba akkor a vágy párosul valamivel, ami segít stabilizálni. Vannak kivételek, de erősítik a szabályt, szóval ellentmondásnak helye nincs, (vagy ha van szívesen elolvasom.)
Minden mindennel összefügg, erre is rájöttem akkor, amikor odamásztam az ablakom alá. Kiegyenesedtem és kihallgattam az ablakom bukóján. Kidugtam a csápom hallgattam a reggeli madárcsevejt. Imádok erre elaludni, szeretem ezt a suburbiás érzést, azt hogy külváros és majdnem belváros ,de nem panel hanem kertesház és mindenütt fák és madarak. Nem cserélném el semmire, bár szeretem a reggeli kelő vonatok robaját is vagy a munkába induló traktorok egetrázó lármáját ennél jobb nekem még nem akadt.(a lényeg a rendszeresség) Szóval, arra jutottam, hogy nem véletlen hogy cicázom a laptopom, hogy ő fekszik mellettem és röhögök magamon korán reggel ,amikor az ablaktól visszafordulok egy elborult vigyorral a fejemen és arra a következtetésre jutok, hogy bocsánatot kérek frissen kihűlt élettársamtól, mert újra használatba fogom venni. (erről egy abszurd helyzet is eszembe jutott, de gyorsan elütöm azzal, hogy gyorsan befejezem.)
Isteni jó érzés az, hogyha egyedül kelsz és egyedül fekszel és ha az a rendszertelenség a rendszerben, ami több örömöt tud adni egy picivel mint ez a megszokott ütem és mivel nem rontja meg a folytonosság ezáltal ez lesz az elérhető és vágyott legjobb és legkedvencebb öröm.(reggeli időtöltés)
Valamivel le akartam zárni, de csak arra tértem volna ki, hogy tovább magyarázzam azt, amit eddig is körül írtam párszor. A megszokás ,a rendszertelenség, az öröm, az örömteliség, a semlegesség, a negatívum, (aktívum passzívum egyre megy((de azért mégsem,sőt magyarázatot is érdemelne))) szóval mindegyik jó, megfelelő mértékben. Az ember szemlélete, értékrendje határozza meg, hogy mit szeret és mit nem. Mit visel el, vagy mit nem bír elviselni. Igazából, a tanulás is csak megszokás. Hosszú szoktatás arra, hogy komoly és silány információt sűrítsen az ember a rövid vagy a-kár a hoszútávú memóriájába. Mi lehet még megszokás? Mi lehet még gyakorlás része, mi lehet még összeköthető az örömmel, az újjal, a régivel? Mind mind a tapasztalás különböző típusai, tapasztalat, tapasztalom, információ, informálódok. Rálehet ezt húzni mindenre.
Lezárásképp egy a párkapcsolatokról mondott, sokszor elhangzó sablont említeném meg, ami egy klisés ám általam kedvelt sorozatban hangzott el. (elég abszurd tekintve(még mindig gyűlölöm ezt a szót) ,hogy utálok tv-t nézni.)
"A házasságok nem az unalomba halnak bele. Abba halnak bele, hogy az emberek nem változnak és a szerepjátszás mindig nehezebb, mint hogy önmagunk legyünk" (valahogy így volt, lehet röhögni, "fél szemmel hallottam", így nem tudok pontosan idézni)
"Álmodnak e az androidok elektronikus bárányokkal?"
