Eszméletlenül elfáradtam. Ezt állapítottam meg másnap reggel nyolc környékén az autó ablakán kibámulva. Teljesen egyértelmű és több mint hangzatos az a mondat, hogy a nyár nem pihenésre való. Nem csak ,hogy nem arra való, nem is lehet. Múlthét szerdáig tudtam visszaemlékezni abban a hirtelen pillanatban és felderengtek a fesztivál képei. Beúsztak elém, úgy maguktól és bár tudom, hogy a társaságból gyakran és szerintem legtöbbször én indultam el aludni elsőnek még így is nagyon keveset és nagyon rosszul aludtam. Egy háromszemélyes sátrat osztottam meg magammal és néhány hepés hupán próbáltam benne úgy fetrengeni ,hogy végeredményben elérjen az álom. Sátrainktól körülbelül tíz méterre volt egy színpad, ahol emlékeim szerint fél-egy és kettő között hagyták alább az élőzenét. Vele szemben egy szabadtéri, oldalt nyitott sátor ,ahol a tisztelt publikum sörhöz, kajához juthatott aranyáron. Ha a színpadról levonult az utolsó fellépő is ebben a sátorban kezdték el üvöltetni közelmúltunk 'retro' slágereit.
Megböködnek oldalról. 'Miaz?' Csak elgondolkoztam mondtam halkan és rámosolyogtam a mellettem ülőre. Minden ott folytatódott ,ahol két nyárral ezelőtt abbamaradt. A dolgok nem változtak meg, az indokok maradtak ,csak mi 'csiszolódtunk' tovább kissé. Ő felnőttebb, én semmi esetre sem lettem az és még mindig az ország két végéről van szó, ha azt kérdezem ,hogy mekkora a távolság. Megfogja a kezem, jólesik. Azt hiszem hiányzott ez a fajta érzelem. Van amit ez a fajta életstílus amit élek, amit élünk nem tud megadni vagy ha mégis, akkor nagyon hamar elveszi tőlünk. Azon gondolkozom, hogy vannak e kivételek és azon, hogy mit fogunk csinálni abban a két, két és fél órában csinálni ,amíg a westendben kinyitnak a boltok.
Hárman ülünk és fent pipázunk a westend tetején. Még van másfél óránk és a srác ,aki pár órán belül fog becsatlakozni hozzánk még nem elérhető. Nem tudok róla semmit és emellett sokat filózok a jelen helyzeten. Azt hiszem, közel vagyok hozzá, hogy boldog legyek. Magamban ismételgetem a szót, ízlelgetem. Nagyon régen volt,az az abszolút boldogság. Félreértés ne essék a józan boldogságra gondolok. Most ez van és velem lesz egy ideig, elkísér egészen a holnapig és átvált valami egészen másba. Megváltozik és hiányérzetté lesz.
Arról van szó éppen, hogy vajon nem lesz e probléma belőle, ha itt tömjük meg a pipát. A szekuk felé sandítok. Az egyik nagyon néz, talán gondolkozni próbál. Rágyújt és minket néz közben. Hát az öngyújtóját tudja használni,talán egy döntést is meg tud magától hozni. Elindul felénk. Magamban vigyorgok, 'na sikerült,eldöntötted..', mindjárt megtudjuk hogy mit szabad itt és mit nem. Miközben egyre csak közeledik jól végigmérem és a lehetséges válaszokon gondolkozom. Még van itt fél óra hessz, azalatt nem lenne rossz ,ha legalább ezt a dohányt eltudnánk szívni rendesen. A gorilla elhúz mellettünk, egy szót se szól. Rövid időn belül megjelenik a szavak értelmi szerzője, melyeket gyorsan meg is oszt velünk a társánál jóval beszédesebb kopasz figura. 'Itt ezt nem lehet.' Bocsi nem láttuk az áthúzott pipát az ajtóra ragasztott matricák között. Legközelebb majd jobban figyelünk. Persze, nem mondtunk neki semmit. A már meggyújtott szén alufóliába került és lelocsoltuk lónyállal. Később majd kidobjuk, de én bánom a pazarlást. Személy szerint szívesen felvenném egy bokor mögül ,ahogy a két szekuricsi megpróbál eloltani egy lángoló kukát a westend tetején. De mindegy is, elégtétel volt az is, hogy szóra bírtuk őket. Állatkerti séta alkalmával hasonló élmény lehetne az is, ha egy gorilla etetése után az állat utánadszólna, hogy 'még banánt!'. Tízkor megnyitottak a boltok és elkezdődött a mászkálás.
Nem is tudom már, hogy mikor voltam itt utoljára. Az rémlett, hogy egész más helyzet volt ,de mégis hasonló a jelenlegihez. Akkor is volt kinek fogni a kezét. Folyton máshol járok és erre keresek legtöbbször választ. Vajon miért vagyok mindig ilyen szinten elvarázsolva. Olyasmi lehet ez, mint amikor valaki egy labirintusban mászkál és keresi a kivezető utat. Aztán amíg nem lát el a következő kanyar utánig ,addig koncentrál mint az állat, hogy el ne keveredjen és jó utat válasszon magának, de ha esetleg felér egy dombra, ahol az egész alant elterülő hálózatot beláthatja, akkor elkezd a visszaúton rágódni. Mintha, azon feszülnék, hogy jó úton jutottam e el idáig. Oké, hogy visszafordulni nem lehet, de szerintem az élettel nagyon jó ez az összehasonlítás.
Jópár bolt után kimegyünk a tetőre rágyújtani. Cigi közben megszólal egy telefon és két cigi kerül a kezembe. Balkézben egy narancssárga Pallmall slim jobb kézben pedig egy szál ezüst marlboro. Volt már hasonló nem is azért, de köhögni kezdek. Azt hiszem katalizálja, már ha van ilyen szó, az allergiámat a cigi füst. Vagy így vagy úgy, de miután elszívtam mindkettőt abbamarad az orrfújás és a köhögés is. Átmeneti nyugalom tőlem, hát nem csodálatos?
Lent a meki előtt kitaláljuk, már négyen, hogy keressünk egy helyet ami ugyanúgy junk-food-piknik, de kisebb a sor. Így ebből kifolyólag eljutunk egy burger kinghez és ott ülünk le. Én gombát a másik srác pedig valami zöldségbecsomagolt húst eszik. A csajok semmit, hiába kínáljuk őket. A gyerek zenész, kérdezem tőle ,hogy hol játszik. Négy bandája van, köztük van a BonBon, ahol szintis. Érdekes. Tizenhét éves, saját élete van, próbálgat, mászkál iszik, bulizik és emellett nem szállt el magától és kifejezetten jóarc. Ritka az ilyen.
Aztán a srác lelép stúdiózni. Este a fellépésükön találkozunk a Dürerben. Mi közben útbaejtjük a Gödör clubot, utána valahogy elkéne jutni a dürerig is. Jegy nélkül sem cinkes a tömegközlekedés. Két röhögés között azon filózunk, hogy mi lesz ha megvágnak. Mit mondunk akkor ha kérdőre von egy kaller. Rövid idő alatt kitaláljuk a keretmesénket. Én debill a két csaj pedig szlovák állampolgár. Jó szereposztás. Gyorsan megtanítják, hogy az igen persze ,hogy is van szlovákul. Tekintve, hogy már nem emlékszem újra levontam a következtetést, a szlovák nyelv nem nekem való.
Hiba nélkül jutunk el Gödör klubtól aztán a Dürer kertig. Ott a közelben keresünk egy cba-t és az ott vásárolt kaját betermeljük a parkban. Szét vagyunk esve teljesen, én már nagyon durván köhögök és folyamatosan fújom az orrom. Jólmegvágtak ezzel az allergiával annak idején ,amikor ezt osztották. Remélem, hogy csak az és nem kombóztam meg valami betegséggel,felfázással vagy hasonlóval. Kajálás után beülünk a dürerbe. Hangulatos kis udvar amit régi típusú lépcsőházak fognak közre. Leülünk a színpaddal szemben, beszélgetni kezdünk. A beszédtéma pár pillanattal megérkezik és a banda elkezd felpakolni a színpadra. Lassan körvonalazódik bennem az esti program is. Dürer hajnalig, aztán haza iszogatással egybekötve és aztán a két pár elvonul pihenni.
Napközben volt pár dolog ,ami aggasztott. Lehet ,hogy magamnak rontom el ezekkel a kedvem, de nem bírom a félkész, befejezetlen dolgokat. Így amire nem tudok pontot tenni, vagy valamiért nem stimmel az idegesít és rágódok rajta. Ahogy beléptünk Westend után jövet az Íjászba megfagyott bennem a vér. Körbenéztem és ismerős arcot láttam az egyik asztal mögött. Ugyanúgy nézett ki, arcra, hajszínre és hosszúságra is. AZt mondják, hogy ez normális. Amíg összefut az ember vele, az előző igazival általában megugrik a vérnyomása és össze is zavarodik mellé. Hát, lehet hogy ez normális de hogy kellemesnek nem kellemes az biztos. Természetesen nem ő volt. Íjász jó hely, rengeteg csocso-asztal és biliárd is mellé. Árra kicsit húzósabb ,mint Győr de hát Istenem, nyaralunk vagy mi!
