A tó szeretne gyöngyöket magában foganni. Elrejteni a csodát, ami fentről hullott alá és a vízbe csöppent mint egy könnycsepp csurogva csúszik ,körött a nádas belezizzen. Örök alkony ül a tavon, szomorú szál hajnal hasad ha a kacsák már a színen sötét mély tükör tetején némán alszanak. De nincsen csönd csak pillanatra, ha a kép megszakadna a tó gyöngye felnéz és az égről szellemének az végtelennek fénye egy róka szemében van már és vár prédára. Zöld csillanás és a megtört percnyi hallgatás után békák zengik az új élet ritmusait, míg a kristálypöttyöt elnyeli újra a tó szerelme a sötétségben és kis vért a színről elissza a nádas tánc.