Mélyvörösen csillogó fák között közelített lassan a part ,ahogy kitágult a világ. Fokozatosan kapcsolódtak be az érzékek, ahogy az első tudattalan lépést követően a fűszálak végigsimítottak a talpon, a lábfejen és a bokán. Lebegtette őket a szél, ahogy közé suhant átlátszó testével borzongotva az érkezőt. A következő lépéskor már a langyos légmozgás okozta didergés tarkóig csúszott fel a gerinc vonalán ,olyan gyorsan ahogy egy villám fut keresztül egy fán, ketté hasítva azt. A bőr apró szőrei alatt még kisebb ,alig látható pöttyök jelzik a fázós érzet terjedését. A szem reakciója közben egészen más. Hunyorgó pupillák fogadják be a fél-éj fényét miközben a mimika apró szarkalábakkal tudatja csupán a szokatlan viszonyokkal szemben érzett megnemértettségét. Lassan apró csíkokból, vájatok lesznek aztán és a homlokon kezdetleges barázdák kezdik jelölni a meggyűrt arc által a frissen ébredt elme éber álmának kezdetét.
Körös körül a csend fűszerezi az elmélyülő színek kontrasztjait apró a fül számára hallhatatlan rezdüléseivel. Talán a széljáték közben a magasba dobott porpelyhek eséseitől ,talán a szempillák tétova rezdüléseitől ,de egy árnyalattal hangosabban ,de újra megcsendül maga a meg nem értett, fel nem fogható és meg nem jegyezhető mesteri összhang ,mely együtt szólal a halkkal belőle erősödve fel. A látható hangok aztán beragyogják az elme kapuit és a fák közül kilépő test megáll egy hirtelen magas szirt fokán. A barna vörözsbe, a kék finom narancsba fordul és a keletkezett zöld hajszálér forma térképet vet az egy szemű Hold lélektükrére. Szellemfényes hullámsodrás csap aztán a sziklának sok ezer apró permetet szórva az ég felé szerteszét.
Talán a tenger morajlása, talán a víz ahogy nekicsapódik,omlik és húzódik vissza, talán ez az a dallam amit e távoli parton megszólít az éjszaka...
