Nézd, összenyaláboltam magam! A kezembe fogom a karom és az alkaromnál fogva csaplak arcon a tenyeremmel. Látom, már nincs is olyan jó kedved. Felpofozott egy gazdátlan fél kar és nincs kit igazából megütni. Egy nem is létező, egy halott, egy utolsó ,egy egy egy...Egy semmi bántott és most fáj. Nem is tudod igazán, hogy ki az csak egy bábot látsz távolba tűnni akkor, ha az esés után kinyitod a szemed. Nézz ide, ide. Nem baj, lényegében ez csak egy kar, egy láb, egy vékony piszlicsáré test. Hatvan kiló koszos rongy porból meg hitből ,amit furcsa fény leng körül. Megégetné a kezem, ha hozzám akarnék érni. Vagy, ha hozzám akarna érni akárki, megégetné a lángom. Kicsap az a láthatatlan fény...De nem érdekel téged, énsem érdekellek, nem kellek. Pedig annyiszor megpróbáltam. Felkaptam a karom, az ujjaimmal írtam és a fejem nem hagytam tétován gurulni a semmiben, célt kerestem vele aztán a falba vertem. Mert az is egy cél. Várj, bemutatkozom hiszen nem ismersz.
Kézbe veszi a jobbot, a balt. Ráilleszti a törzsre, aztán az egyik lábszárat egy véges combhoz nyomva hajlít be. Közben mutogat, mintha látnák őt. Aztán, mikor tényleg mindent a helyére rakott, a kirakósból egy kócos alak lesz, mozdulatlan. Még mindig mutogat, aztán imitál és utána rálép a fekvő test mellkasára és elmerül benne. Még kicsit forog is, mintha lefolyó nyelné el. Aztán telik a meghatározhatatlan és kinyílik a szem.
Nem tudom, hogy mi a baj. Nem tudom, hogy miért rontom el, vagy hogy hol. Mutogat közben, integet és szemével az eget vizsgálja. Zavarban van, azt hiszem zavarban van ,mert keze hol állán vakargatja a bebarnult pihéket vagy feje tetején a kócot piszkálja. Igen, egyértelmeűen zavarban van. De nem baj, így szeretem. Kimondtam? Pedig nem dobálózok vele, ha mégis megteszem, már nincs miért, nincs kihez, nincs súlya. Félek ettől a szótól, ezért mondom magamnak, hiszen előbb vagy utóbb úgy is rá kell hogy jöjjek ,hogy melyikünk bírja tovább. A szél, vagy a por?
