Gyerünk, másoljuk le! Legyen úgy ,mint régen volt tegyük újjá a roncsokat, hadd ágaskodjanak kifelé a földből azok a csonkok, amiket a sírásó már többször a földnek adott. Legyünk új dalnokok és énekeljük meg ,hogy milyen jó nekünk ,hogy világunkban gyönyörű az életünk és végtelen csodák várnak! Kiabáljunk, üvöltsünk csak hadd halja mindenki ,hogy nincsenek hibák, hogy nem történt semmi és ami van hiába hiú ábránd csupán ,ha másnak látjuk már nem fáj.
Néma szavainktól majd megremeg az ég és hiába hallanak mások, nem érdekli majd őket hiszen nyulak között cinkos aki répa és aki annak áll megeszi majd azt amit magának teremtett ,ha jó helyre született nem konzervet ,mákos gubát! Lehullanak majd az apokalipszis gyümölcsei is és lángol tőlük majd a világ. Pár szón múlik majd, hogy az ember eladta a fiát és hiába bánkódik majd, akit elátkoztak idelent, nem lesz szent a föld alatt. Mert mi majd, meghirdetjük írók, otthon nyugtalanul fekvő dologtalan kezek, hogy ehhez nem kell más csak szavak és szeretet. Hogy elég ha leírjuk ,hogy fáj és más majd orvosolja. Így lesz a filozófia ,a kimondott gondolat démona, aki fürdőkád szélén ülve nézi a mozdulatlan világot, hogy mossa le bűneit magáról ,hogy aztán kárörvendőn hajszárítót engedjen a vízbe. Rövidrezárt élet, ez kell ide és megtudná az összes lébecoló senkiházi, hogy mire várunk mi ,akik tudjuk és kimondjuk és tennénk is érte ,ha lenne valaki aki megérdemli ,hogy zászlaja alá egyesülve a magasba emeljék.
Elégedetlen vagyok, hamis szószóló. Nem éltem gettóban és nem is nekem való. Nem ismerem ,milyen a magasban élni és nem tudom, hogy milyen a kettő között lenni. voltam én már sokszor és vagyok ,leszek is még minden létnek a határán. De az élet ,ha medencékből áll én a lábam belelógatom, de el nem merülök ,mert magam fölött a vizet,s más efélét soha meg nem tűrök.
