Kicsit szomorú volt most a reggel. Fel sem keltem rá. Többször arra keltem, hogy ébren vagyok és próbálom eldönteni, hogy alszom e még. Ezek után persze, visszalszom és minden erőmmel azon vagyok, hogy felidézzem és tovább szőjem az álmom. Azt hiszem, nem akarom elengedni. Tudatosan kapaszkodom belé, pedig odafentről a szőrmókok már eldöntötték ,hogy itt az ideje a zajongásnak. Micsoda vad ricsajt képesek az emberek fülébe ejteni ezek az apró kis "izék". Fölösleges lenne leírni, hogy borz vagy egy raj mongúz vagy esetleg nyest. Mindegy, mert ott vannak ,halljuk de nem látjuk őket. Minek nyilatkozzak?.
Valahogy aztán, sikerült visszatérnem. Egy lakásban voltunk sokan és végére járt már az idő. Elszivárogtak az ismeretlen ismerősök és mi maradtunk hárman. Én, ő és ő. Nem szóltam egy szót sem, mert bár nem emlékeztem tudtam ,hogy mi történt. Nagyon sok kérdőjel lett hirtelen és meg akartam csókolni őt újra. Ő könyörgött, ő pedig csak bámult és várta hogy történjen valami. Ilyen ,ha három tehetetlen ember kerül egy szobába, bezárják őket és elkezdik várni hogy megoldják a problémát. De nem történt semmi. Én csak bámultam és szerettem volna megölelni. Ő pedig tovább könyörgött, ő meg csak nézett a nagy szemeivel rám és engem azt hiszem, kirázott a hideg.
Újabb zajongás kélt a fejem fölött és magamra húztam a takaróm. Önkéntelen mozdulat volt, nem hiszem hogy emlékeztem volna rá, ha nem lett volna egy kar, ami visszahúzza a kezem és egy másik amivel pofon csap. Felnéztem és őt láttam és újból kirázott a hideg, mert tudtam újabb zuhanás következik. Azt hiszem elmosolyodott aztán belülről bezárta az ajtót.
Sétálok le a lépcsőn és tudom, hogy bár jól érzem magam, valamiért kivert a veríték. Nem egyszerűen, hanem úgy mintha úsznék egy végtelen kádban, ahol a vizet belőlem nyerték. Micsoda egy átkozott helyzet! Gondoltam magamban és végül leléptem az utolsó fokról is. Kihúztam magam és kiroppantak a csontjaim. Végig mászott a hanghatás a falakon és aztán visszatért belém. Mint egy tartózkodó kavics, amit belőlem törtek le és úgy ragaszkodik ,hogy miután elszakadtunk hozzám bújik.
Egy konhányba léptem aztán és kerestem őket. Elmentek és nem maradt utánuk semmi. Hogy kik voltak ők, nem emlékszem. A nevük az arcuk, az emlékük addig fakult, hogy a végén csak arra emlékeztem, hogy két vendégem volt és az egyik talán szeretett.
