I.
A kocsma falának színét nehezen lehetett volna meghatározni változatos összetétele miatt. A falak sarkaiban furcsa zöldes, barnás foltok villantak ki az asztalok közül, míg a szem magasságában a lambéria erőteljes narancssárga és fakó vörös színekben játszott. A régen még fehérre vakolt mennyezet most nikotintól sárgás színt mutatott és a belőle karokként lelógó lámpák gyér fénnyel próbálták áthatolni, megvilágítani a bent álló szinte szilárd halmazállapotú ködszerű füstöt. A pult a bejárattól jobbra helyezkedett el és a fölötte és mögötte elhelyezkedő polcokon roskadásig telve volt a félig vagy teljesen kiüresedett alkoholok üvegeivel.
Mikor belépett az ajtón szaglószervét megcsapta a hely megszokott dohány és a ,szerinte a levegő elhasználtságából adódó furcsa és nem kevésbé kellemetlen szagú keverék furcsa aromája. Biztos volt benne, hogy ha nem dohányozna ő maga is, biztos azzal nyugtatná magát, hogy egy kis passzív dohányzás néha-néhanapján még nem jelent halálos ítéletet. De tekintetbe véve az eltelt időt, a kezdetet és a folyamat tartósságát, mely a dohány és más belégzéssel kapcsolatos szerek használatában nyilvánult meg , ő már nem aggódott. Érkezése után kávát és egy korsó sört rendelt, hogy aztán a pulttól legtávolabb eső asztalnál helyet foglalhasson velük.
A szürke szövetkabát belső zsebéből előkerült egy nyomtatványba csomagolt boríték benne finom tapintású összehajtott papírral. Egy másik zsebből elefántcsontot utánzó festett fém cigaretta tárca kerül az asztalra és egy egyszerű fekete toll. A sör mint mellékes és mint kívül álló figyeli a lassú, megfontolt mozdulatokat. Lassan minden a helyére kerül. A papír középen, a hajtás mentén kinyitva fekszik az asztalon. A kis cigaretta tárca már nyitva ,benne kilenc szállal és egy apró műanyag zacskóval a fedélben lévő rugós szerkezettel megtámasztva.
Lassan fújja ki a levegőt, nyugodtan. Ez nem tettetett ,nem mű. A vérnyomása alacsony, a pulzusa szintén egyenletes ,s bár ezek a külsőre kivetülő jelek inkább a neveltetésből származó, hideg eleganciát sugározzák nem rejtik el teljesen a belsőben dúló zavart. Mert ,ha megbomlik a logika...ha van valami amire nem lehet felkészülni...ha van valami, ami ellentmond mindennek akkor azt az érzelmek a lélek tükreibe vésik.
Iszik egy kortyot és tudatával végigkíséri a folyadék útját szájüregtől egészen a nyelőcsövön át a gyomorig. A sörös korsó aztán a hamutálca mellé kerül. Az egyik tekert szál az alsó ajakra ragad ,aztán a felsőre összezár. Az első karika után, a kezek felszabadulnak. A bal kéz kigombolja a jobbon az ing ujját aztán majdnem a könyék mégasságig feltűri törekedve közben arra, hogy az ne gyűrődjön össze. Közben a jobb kéz ujjai közé kerül a kis nejlon zacskó a cigarettatárca nyitott fedele alól. Könnyedén eljátszik vele, közben újabb füstplazmát tolva a belső térbe szorult lassan oxigén-mentesnek is betudható aeterbe.
Aztán vékony fémes érintésű lap kerül a zacskóból a bal tenyérbe. Olyan hatást kelt, mint az emberi bőr, hozva a modern világ szintetikus csodáit. Aztán szeméhez közel emeli és elkezdi számolni a felületére vésett rovátkákat. Tizenkettőt számol elsőre, másodszorra tizet. Bosszúsan feltekint, aztán újra megszámolja és megint tizenkettő. 'végül is, mindegy is..tíz másodperc vagy tizenkettő...tökmindegy...'Suttogja maga elé szája sarkából ajkával egyensúlyozva a cigit úgy, hogy a leeeső hamu az asztal szélére helyezett hamutálba eshessen. Lassan már csak a dekk marad, mosolyodik el magában, érezve a metafora iróniáját. Felkészült. A csikket jobbjával eltolja a hamutálcán, aztán behunyja a szemét és a kis négyzet alakú fémlapot baljával a jobb kéz csuklójára nyomja.
