Nyitogatom és lassan összeáll a kép. Mindennek a kiindulópontjában vagyok, rajta fekszem. 'Most már leszállhatnál' 'Ja ,bocs elgondolkoztam' 'Elköszönés közben?' 'Már nem érem el, lekésem. Mikor indul a következő?' 'Te jársz vele' 'Szal nem vágod?' 'Félkor' Aztán lehemperedek magunkról és pillanatokkal később megint kinyitom a szemem. Takaróba csavarodva fekszem és mellettem szuszog valaki. Csak nézek és elkezdem venni a zoknim. A bal pár sikeres felvétele után következne a jobb, de eltűnt. Elkezdek azon agyalni, hogy vajon mennyire mindegy egy sízokninál ,hogy jobb vagy bal partján húzza a térdéig az ember.Megrántom a vállam aztán, egy zokninak ritkán van partja. Aztán egy nokia zseblámpa opciójával két hamutál ,három öngyújtó és két jól megtermedt koszdarabka között megtalálom a másik párt is. Aztán elpilledek megint és mikor felnézek megint be vagyok takarva és még mindig lélegeznek mellettem. Aztán ,ahogy húzom fel a zoknim Taktak hirtelen elhagyja a lakást ,mert megy a vonata. Ebből levonom a következtetést, rohanni kezdek és elkezdem keresni a zoknim. Aztán rá kell jönnöm, hogy ezen folyamatok sikeressége az ismétlés gyakoriságában rejlik. Tehát, ha háromszor felveszem abból legalább egy statisztikai alapon sikeresnek tekinthető.
Megvan. A zokni a helyén, természetesen ott volt a bal zokni jobb partja ahol emlékeztem, hogy megtaláltam már egyszer. Aztán nadrágot erőltetek magamra és a két mellettem fekvőre pillantok, köztük egyből Taktakra. 'Vágod, te az előbb mentél el' 'Igen, de visszajöttem egy korsó vízzel' 'De hallod, kabátban táskával a hátadon rohantál el az ajtón túlra' 'Szerintem nem.' Ezek után, rohanvást megteszem a távolságot a laptop és köztem így már tudom, hogy mennyi az idő.Nyolc óra öt perc. 'hé, hé izé, 5 perc alatt elérem a buszt?' 'Ha sietsz...'
Rohamtempóban főzöm a teát, mert tíz perc múlva indul a buszom a városháza mellett. Furcsák ezek a törvények, nem lehet őket siettetni. Így a bubikat számolom, amíg fel nem forr teljesen. Nézem egy darabig a főzeléket, valami zöld bigyó, benne van az egyetlen merítőkanál. Nincs hozzá elég állóképességem, hogy kivegyem megmossam és azt használjam a tea átcsoportosításához. Pedig nekem most szükségem van arra a bögre forró italra. Elindulok a katyvasz felé, aztán meggondolom magam. Visszafordulok a szekrényhez és kiveszek még egy bögrét. 'Tessék,merítő bögre'
Aztán a sokadik mély várakozással eltöltött perc után és közben én még mindig az ágy szélén ülök és nézem hogy alszik ő ,meg azt ahogy Taktak próbálkozik ugyanezzel. De nem tud tőlem. Azt hiszem ez összefüggésben lehet a csipesszel, amit reggel nem találtam meg se a zsebemben, se 2 méter magasan egy behajtani tilos táblára felcsippentve. Alkar méretű csipesz volt és a szilveszteri vásár kellékesei használták egy felettébb gyönyörű és összetett díszlet részeként használatos ponyva odaerősítéséhez. Hogy hova? Arra nem emlékszem, de a ponyvát biztos hogy erősen tartotta, mert tudniillik az ilyen dolgok méretarányosan szoktak párhuzamosan erősödni vagy gyengülni a mérettel. Arra gondolok, hogy ha a csipesz nagyobb egy ruhacsipesznél, sőt egy normál teregető csipesznél is nagyobb, akkor valószínűleg nagyobb benne a rugó is. Természetesen lehet, hogy tévedek, de nagyobb rugó nagyobb erőt képes kifejteni. Általában.
Most, hogy ezt megbeszéltük megint a konyhában vagyok. Egyedül és nézem a vonatokat. Gyönyörűnek látom ezt a díszletet, bár tudom ,hogy Győr kis város révén sajnos nem rendelkezik a színfalak mögött komolyabb felszereléssel ,amit esetlegesen egy előadás alkalmával a semmiből akár, de elő lehetne rángatni. Bezzeg Pest, az aztán az ami nem mindegy.Végtelen utcák, szmog, parlament. Csodás! Szürcsölök közben és arra gondolok, hogy egy ember aki fél vállán viszi a táskáját úgy halad egy mellette elsuhanó NDK-s bicikli után ,mintha sietne. Nézem még egy darabig a peronok között elsikló alakot aztán megvonom a vállam, biztos neki is sokáig tartott az előszilveszter.
A lépcsőházban rohanok lefelé és még épp emlékeztettem magam, hogy emlékszem arra hogy visszakiáltok 'csukjátok be az ajtót utánam' mikor a koppanás közben a rohanással egy időben megfagyott bennem a vér. A lépcsőház legalján egy magas tagbaszakadt férfi boxerben, papucsban és trikóban áll az üvegajtón belül és bámul át rajta. Ez még nem lenne gond, hiszen csípem a tetoválásokat, állapítom meg miközben megreformált mozdulataim során lassítom a rohanásom, de... A vádliján szép Krisztust formázó tetoválás díszelgett, aki éppen viszi a keresztfát ,fején a töviskoszorúval, szóval dús volt mindenféle jelképpel. De nem ez volt a pánik tárgya, hanem az hogy két emelettel feljebb észre vettem, hogy egyik kezében konyhakés másikban pedig egy szál cigaretta leledzett. Egy önpusztító szociopata állna az ajtóban? Logikátlan, bár nem is annyira. Hiszen, ha elkapják egy elkövetett valamiért, úgy is leteszi. Odabent nem nagyon jutnak hozzá a láncdohányosok a lánchoz. Ez valahogy így lehet. Szépen lassan lecsoszogtam a lépcsőn és szemem sarkából megállapítottam ,hogy a kezében nincs már konyhakés. Valószínűleg eldobta. 'Jóreggelt.' 'Jóreggelt'
Rohanvást tettem meg a távot, mert volt még 7 percem, hogy elkéssek és 27, hogy előbb mehessek a következőre. Nem lett volna szimpatikus, ott állni két kihányt paprikáscsirke között a buszmegállóban fél méterre egy bél-színnel eldobott kebab friss formáitól. Mikor elhagytam a lépcsőházat, megállapítottam hogy nincs ott a csipesz. Visszanéztem még a sarokról is ,hátha de hiába az ismétlés. Ha elég gyakori az ismétlés, nagyobb az esély a sikerre. Ez a vizsgáknál matematikailag levezethető, nem így van. Lehet, hogy egyre több tételt tanul meg az ember, de a megszerzett tudást olykor redukálja a tanár azon ellenérzése, mely abban nyilvánul meg, hogy a következőket címzi a megjelenő személyéhez hol kimondva, hol kimondatlanul, néhol felettébb hangosan :'hát ez a hülye már megint itt van és nem unja még?!'
Az aluljáróban rohantam éppen, futottam, szaladtam egyszóval ezt szerettem volna, de inkább sétáltam ,mert az egyszerűbb. Azon agyaltam, hogy milyen furcsán képesek elhelyezkedni az emberek. Erről az is eszembe jutott, hogy ez az Equilibrium-os statisztikai alapokra helyezett harcművészet ,mennyire lehetne működőképes a valóságban. Mert az oké, hogy az ember nem lát és az is, hogy előnyben van az akinek nem is kell, de arra mekkora esély van, hogy tizenhat ember áll a vidéki buszmegálló mellett és az egyikük ilyen libriumos statiszta és ha felhajt a patkára kb 70 km/h sebességgel egy busz, akkor meg tudja határozni ,hogy a röpködő emberek között melyik az amelyiket ha magával rántja akkor nem csak hogy túléli az esetet, de puhára is esik?
Aztán szembe jön két arc. Az egyik első ránézésre magas, vékony, szőke és szürke kabátban ,míg a másik kicsi, nehézcsontú szőke egy piros kabátban. Eszembe jut, hogy ez nem stimmel. Két szőke különböző ruhában reggel fél kilenckor ráadásul csak az egyik néz ki jól? Odapillantok és a két megnyerő formájú alak elhalad mellettem. Az első magas volt, szép barna hajú kék kabátban a másik pedig tényleg dagadt volt fekete hajjal piros kabátban ,de férfi volt nem nő. Ez a baj a mai világban, a depressziósokkal túl nagyra szaporodott az imósok száma és bár ebből kifolyólag a reggeli aluljárós élmények sokkalta izgalmasabbak lettek ,de az ember könnyű elbizonytalanodásai miatt egyre többször gondolhat bele saját nemi identitásának valójába. Gondolok egy olyan fesztiválra, ahol minden második embernek az egyik szeme sír a másik pedig haj. Szerintem még egy bond kategóriás kém is háromból kétszer elvétené a szokásos csajozós szöveg címzettjét. 'szia cica hol a gazdád' 'Itt áll mellettem és mindjárt kikaparja a szemed'
Kezd fájni a fejem. Berlin callingot hallgatok és hál' az égnek elhagyhattam a buszmegállót és azt az émelyítő szagot. A buszon arra gondolok, hogy nem akarom hogy rám nézzenek. Rosszul esne, ha valaki rám pillantana és én arra kényszerülnék hogy visszanézzek. Akkor kontaktba lép a tekintetünk és én vagy ő hirtelen elkapja és kinéz az ablakon, például. Ez kellemetlenül érintene most, úgy érzem. Arra is gondolok, hogy micsoda meglepetés lesz a ma esti rómerházas megjelenés. Arra is gondolok, hogy Taktaknál sokan leszünk és arra is gondolok, hogy jobb egy bázis mint egy akna, amire ha rálépsz felrobbanhat alattad. Az ilyen robbanások a társaság testét általában szétszórják az éterben, mindenfelé felragasztva a nyomát annak az iszonyatos pusztításnak, amit egy vagy két ember szűklátókörűsége váltott ki például. Kezdek felébredni és érzem a levegőben ezt a furcsa savós ízt. Persze, lassan már hallom is pedig Paul zenél a fülemben. Ezért az albumért pacsi, tényleg megérdemelne egy hátbaveregetést a berlin calling miatt.
Most, hogy leszálltam el kellene indulni. Nem ártana. Győzködöm magam, mert bár tetszik az előadás menni kell tovább. A szívem szakad meg, de csak így tovább van értelme. Azt hiszem, hogy az önzőség ,mint olyan megfelelő gyakorlással olyan szintre fejleszthető, ahol már másoknak utópisztikusnak tűnő megoldásokat nyújthat a boldogsághoz vezető utak megfelelő kihasználásához. Szeretlek titeket.
Aztán beteszem a kulcsom a lyukba. Elforgatom ,közben kifeslett vért nyalogatok a szám belső oldaláról. Megrázkódom és ajtót nyitnak. Már hallom a hangját. Elmosódik az ajtó, a ház, az utca mind eltűnik valami láthatatlan lefolyóban és valaki megfogja a vállam. Ebben a pillanatban jövök rá, hogy minden a világon csak ismétléssel érhető el vagy fejezhető be. 'Hé, nem hagysz helyet.Menj már odébb...' 'Mennyi idő?' 'nyolc óra öt perc'
