Felitta már, elmosta régen. Legtöbbször arra sem emlékszem...Azt sem tudom már, hogy milyen volt a színe. Szagra, illatra talán,netalántán ha hatnának a memóriámra... De ez tudatos már régen, csak lassan megy, nem úgy mint másnak. Csettintesz és szerelmes vagy ennyit a múltnak, éljünk a mának. Ezért értelek meg annyira, sose hinnéd el ,de én tudom milyen igazán bízni egy érzésben , hogy nem múlik el. Tudom azt is ,milyen kétségbe esni, hogy mégis. Aztán nagy levegőt venni, beleugrani és csak úszni a színe alatt úgy, hogy a felszín egyre messzebb és te egyre lejjebb vagy. Ezt is tudom, hogy milyen mert átéltem már. Jött egy újabb állomás ,tetováltunk párszor és újra ,meg újra elkövettük ugyanazokat a hibákat. Nem mondhatom azt sem, hogy megtanultam ,hiszen újra megtenném mással. Taktikázásra nem visz rá a lélek, felejtek, adok, kapok és rádnézek és visszanézel rám és én már tovább is mentem. Az ilyen ígéreteknek nem hiszek, amik egy szemben vannak. Bár ha zöld vagy ha kék, az adja' de nem úgy ,mint régen. Semmit nem tanultam meg, szinte nem is fejlődtem, nem léptem előre hatalmasat, de a naivitást, hogy lehet még szarból légvár,na azt én leromboltam, elveszítettem, megszüntettem magamban. Ha érzed, tudom hogy milyen és azt mondom tedd azt amit én tettem és sodródj ,amíg meg nem kötnek újból vagy meg nem kötöd magad. Vagy szenvedj hangosan...az mindenkinek megy.