csöndablak

Az emberek állnak, nem mozdul senki. Csak nézek ,mozgok lassan és látom őket. Még mindig semmi. Lassú számok mennek, talán azért fagyott meg így a levegő. Nem is kellemetlen, de a szellem itt van az már inkább. Régi időket fest elém ez a kósza árny és én is lassan megfagyok. Túl vagyok már a korokon és azt az érzést, amit leszűrök úgy általában el is feledtem. Most megint a régi én vagyok, hagyom hogy kicsit átéljem mi is mozgatott anno. Nem azt a valakit keresem a kép szélén, aki néz és csak elmereng a múlton. Azt vetítem magam elé ,amit mindig is látni akartam ha elhagyattam magam. Amikor úgy kellett, hogy szarul érezzem magam, tinédzser lázadás volt vagy az a depressziós,érvagdosós marhaság de mekkora érzés volt! Kreálni gyorsan a fejben egy helyzetet aminél rosszabb már nem lehet és mindjárt máshogy festett minden. Felhasználtam alapanyagul az akkori jelen hiányosságait. Láttam a részleteket, abból építettem fel mindent így nem is olyan meglepő ,hogy jól ment ez nekem. Jó voltam benne, hogy szemellenzősen felderítettem a terepet és megláttam a párokat, ha mellettem nem volt senki és de rossz most ez így! Rámutattam magam, esetleg mások előtt hogy ha mégis volt valaki, az nem is olyan jó nem is olyan tökéletes a helyzet. Ez volt az amit levetkőztem és most újra itt volt. Ez az a szellem az a nagyonifjú, nagyon gyerek fekete tenyér a lelkemben, aminek a nyoma ott van még de már egész máshogy. Kifehéredett vagy nem is tudom igazán, talán csak egyszerűen tisztábban látom a helyzetet. Az az igazság, hogy semmi sem tökéletes bár néha úgy emlékszünk rá. Az is nagy igazság, hogy hibát akárki akárimben talál ,de javítható bajok között is könnyű elveszni ,ha valaki ezt akarja.  Ilyenkor mindenki megfagy egy picit és a halálba kívánja az ember a boldogokat. Ő az az árny, ez az elborult, semmilyen hangulat aki most ott lejtett mindennek a végén, amikor már kifulladtam és csak álltam és néztem őket. Ez az egész valahogy, rávetül arra amit ez az éjszakai élet művel a boldogtalanokkal. Aki boldog ritkábban jön, talán csak nosztalgiára de aki mindig itt van az ez elől el nem bújhat. Aki egy kicsit érez vagy emlékezik rá és nem hessegeti el azonnal az látja, hogy milyen volt régen, hogy milyen volt tegnap.