Buborékba zárt rengeteg szó pukkant a fülembe a jobb vállam fölött. Melyik oldalt állt a tű hegyével a kis izé? Megrázkódok, formálódok, ropogtatok. Tovább aztán pár percig elmélázok. Sötét nappal, éjszakai fény délután és közeledik a nyugta, a Hold órákon belül alá is írja nekem.
Nem félek, de gurguláznak még. Süketen hallgatok, némán a heves szavak alatt ,mintha vízben feküdnék. Zuhany alatt elesnek a buborékok, égetik a talpam. Valaki lehúzza és én átázok aztán. Kimenni a hidegre? Semmi esetre.
Kába doboz zuhan nesztelen számomra a süket világban tompa most minden. Tedd a vesszőt oda, tedd fel nekem. Így most jobb, hogy látom hogy elvesztem. Nem látsz át a párán, hadonászhatsz ésszel, ha nem lapos nem mozdul meg a forró lélegzetem.
Nyiss ablakot, ülj a párkányra és meséld amit megélt a múltad. Én felnézek majd, hátha emlékszem még, de úgysem "itt tiltják a sugdolózást" ,mert mindenki hallgatózik és valaki rajtuk kívül mindent lát. Őrá féltékeny vagyok és nem csak én, hanem az egész világ.
