-Tetszik az ég. Szeretem a naplementéket. Mindig eszembe jut róla valami.
-Neked miről nem jut eszedbe valami?
-Nem fogom elmondani. De ez, ez most akkor is szép.
-Inkább egy napfelkelte, Balaton-parttal barátokkal, barátnőkkel...
-Hát, ahogy így elnézem van elképzelésed róla.
-Hogyne. Aztán nem lesz belőle semmi.
-Miért ne lenne?
-Tudod, ez a napfelkeltés dolog ez milyen már?! Olyan, mint a naplemente. Akár kezdődik, a nap, akár végződik vele manapság már nem jelent semmit. Másoknak sem jelent semmit az, hogy épp a jobb oldalára fordul ,amikor feljön vagy épp húzóra issza a sört mikor lemegy.
-és ha nem jelent semmit másoknak, akkor...?
-Akkor felkelsz hajnalban, mikor az utolsó ember is elaludt és kiülsz az egésznek a szélére és bámulod ,ahogy...áh ,tökmindegy.
-Nem, nem.Mondd.
-Kicsit ,olyan mint a Portugál. Azt vágod?
-Ja. Az a monológ ,amit letol a srác az elég kemény.
-A szöveg már annyira nincs meg, de az érzés amit keltett az feledhetetlen. Aztán persze simán ott ülsz, szívod a cigid és élvezed ,hogy egyedül vagy és még az is lehet, hogy nem haragszol senkire a világon, hogy egyedül kell lenned ,de akkor az akkor is olyan lesz...olyan...
-Mint egy tipikus napfelkelte.
-Igen. Egy tipikus napfelkelte ,aminek elmúlt már a jelentése.
-Igen. De én azért felfogom vezetni... biztos hogy bejátszom.
-Mit?
-Hát...az éjszakai fürdőzés után a mindenki bújjon össze egy szimpatikus lánnyal a törülköző alatt aztán jöhet a napfelkelte témát.
-Ennek már így van jelentése.
-Ja, lesz.
