Fáradt, de biztos. Mélyből jött,de magas a tét. Halkan zúg valami hamis gitár, távol csak távol. Hogy mi a tét azt nem tudja ő, csak penget, bámul és mereng. Maga elé, sehova máshova, leirnám, de nincs a klaviatúrán hosszú i-m.
Eszméletlen fáradt vagyok, beteg és keresem a szavakat. A tegnap adta a sorokat, de hazafelé kiejtettem őket egy ablakból lógva. A füst elszállt, a körforgalom magába fogadta amit elejtettem. Se ki, se be hideg szellem.
De felvezetném, mert mégis miért ne. Újra olvastam és felettébb kinos, hogy nem inkább a-val irnám, mert nincs rendes ékezet a rendszerben, de ami itt most kitapintható az egy-veleg abból amit a nyárnak adtunk magunkból és kaptunk helyette örömként. Vágod még?
Kövesd az elejtett aranyszemeket, mind könnyek, fáradt jövőbe vetitett morzsácskák amiken elindulhatnánk, ha forditott lenne az irány. Mert még birjuk, el és ki és viseljük, regenerálódunk meg minden, de egyszer majd húzhatjuk magunk után a tartályt ha a levegőt venni kell. Lesz az még úgy,hogy nem tudunk mozogni, hogy úgy fáj hogy egy meghajlás a halál és vágyott régi érzés lesz csak a fiatalság.
Ezt égetjük annyi oldalról, ezért élünk igy, hogy ha már rossz lesz a holnap, a ma legyen kétszer szép.
