-Szia!
-Üdv.
-Te honnan jöttél?
-Délről.
-Én északról jöttem. Nálatok mi a helyzet?
-Nincs helyzet. Élelmet keresni jöttem.
-Sokan vagytok?
-Fogyunk. Legtöbbünk már legalább tíz éve nem látta a csillagokat.
-Én egyszer arra ébredtem, hogy látom őket!
-Nem irigyellek. Rontja az ember érzékeit. Akár napokra tönkreteheti a tájékozódási képességet.
-De megéri! Gyönyörűek.
-Ismerős a hangod! Hogy találtál ide?
-Emlékezetből. Úgy rémlett, már jártam itt. De mi jut eszedbe a hangomról?
-Fájdalmat okoz hallani a hangod. Emlékek...
-Megérinthetlek? Akkor tudnám ki vagy, megtudhatnánk...
-Nem, de már tudom, hogy honnan. Volt valaki aki, közel volt és miután eltűnt megszűnt a fény a világban. Távol került tőlem és azóta senki nem volt olyan közel. Azt hiszem akkor éreztem azt, hogy szerelem. Érted?
-Merre vagy? Hadd érintsem meg az arcod!
-Nem lehet. Te nem emlékszel?
-Miért nem? Kérlek hagyd, hogy hozzádérjek! Nem emlékszem semmire! Sajnálom, úgy sajnálom!
-Mit sajnálsz? Ha nem te vagy ő, csak egy emlék játszik velem. Egy emlék, ami téged ide hozott, egy emlék ami engem is erre az útra vezetett, hogy itt lehetünk. Ne sajnálj semmit, előbb utóbb úgy is, mind elveszünk.
-De, ne. Nem akarom. Én boldog tudnék lenni. Olyan jó hallani a hangod!
-Hiszen nem is ismersz. Különben is, én mindjárt megyek. El kell indulnom vissza.
-Akkor ennyi? Nem érinthetlek meg?
-Ha megérintesz többet nem szólhatsz hozzám.
-Jó.
-Nyúlj felém most, beszélni fogok hogy megtalálj.Itt vagyok, gyere. Közel vagy már nagyon. Gyere felém, itt vagy. Érints meg. Most pedig, hogy tudod ki vagyok, megyek.
-Remélem majd egyszer, újra...
-Megszegted!
-...találkozunk ott, ahol nincs sötétség!
