Ne rohanj sehova, ez most olyan mint egy futószalag. Ha gyorsabban mész rajta, akkor is itt maradsz. Nem, nem akarlak bezárni. Egyelőre, elég lenne számomra, ha elárulnád nekem hogy mire vársz.
Apró őrmécs ég a körülbelül három méter belmagasságú folyosón a bejárat fölött. Apró pislákoló szeme szellemfénnyel lepi be kis üvegtestét. Az ajtó mellett különböző kabátok lógnak a fogasokról. Női és férfi téli kabátok, hosszúak és rövidek, úgy nagy általánosságban a barna és szürke színeiben. Az éjszakai csöndbe hirtelen beront egy lány. Hosszú göndör haja mérgesen lobog utána. Becsapja maga mögött az ajtót és a helyére akasztja a kabátját. Erőteljes, kimért léptekkel elindul a folyosó vége felé.
Azért csinálom, mert élvezem. Rátok várok, de közületek is csak egyre. Ő lesz az majd, de még én sem tudom hogy ki. Most, hogy mondom, lehet hogy nem is közületek választok. De olyan jó játék! Pár alkalom alatt kiharcolni a szerelmet! Megerőszakolni a lelkem újra és újra! Olyat tenni vele, amire senki más nem képes. Kényszerképzetet generálni a semmiből aztán valóra váltani itt belül, ahol most látsz. Erre gondoltam.
Az ember nem játék és ez vonatkozik minden részére. Örülök ,hogy vagy annyira emberi, hogy magadat kínzod meg és csak az után hagyod másra...Bánt, hogy ilyen az ember, hisz sokunknak volt ilyen korszaka. Kérlek, lépj túl rajta.
-Várj, állj meg! Nem akartalak megbántani.-Hangzik egy hang, miközben csukódik a bejárati ajtó. -Csak...
A lány megáll félúton és visszafordul. Az őrlámpa derengésének fénye mellett haragos fényt vetnek a fiú felé a szemei. -Akkor miért osztod meg velem őket, ha nem akarod hogy bántson?
-Hallani akartad. Te kérdezted meg, én csak...
-Hasonlóra szabták azt a szart amit a mellkasunkba zártak. Fújtak bele gőzt, megdagadt és azóta is dobog és kitaláltak hozzá odafent egy rakás kulcsot, amit ha beleejtesz összetörhet...-közben a fiú odaér hozzá és megfogja a kezét, mire a lány elhúzza.- ha csak egy pici igazság van abban, hogy hasonlóan raktak össze, akkor miért árultad el ha várható volt...-elfúl a hangja és lehajtja a fejét, arcán könnyek futnak végig.
-Nem tudom. Csak a kíváncsiság.
-Csak játék. Mire vártál akkor? Mire vártál mindannyiónknál?!Képtelen vagy minden fajta szeretetre és ha látni is a fényt az alagút végén, olyan messze van mint a kis hercegtől Óz palotája vagy tudom is én!- Az utolsó szavak szinte összeolvadtak, ahogy az új erőre kapott harag kiült a lány nyelvére és onnan öltögette méregfogait a mondatok tükréből.
-Nincs más út?
- Nem tudod megóvni magad tőle. Legfeljebb a másikra hárítani a te részed is. Ez önzőség.
-Nincs igazad.
-Önzőség, mert a másiknak kell elszenvednie, helyetted. A dolgoknak vége van és ezért...
-Pont, hogy mindennek vége van egyszer és ezért megvan a valószínűsége hogy jó vége lesz. Elválhat két ember úgy is, hogy nem rúg bele a másikba.
-Emberek vagyunk. -A fiú mellkasára teszi a tenyerét.- Ezért szeretünk, hogy érezzük azt hogy élünk. Hogy érezzük, hogy dobog ez a szar...
-Ennyi!-Hangzik egy hang a sötétségből felkapcsolják a lámpákat és emberek futnak fel a színpadra. Egy fehér francia-barett sapkás férfi lép a lány elé. -Figyelj drágám! Jó lesz, mi ott lent már majdnem mindent elhittünk ,de akkor is több átéléssel bazdmeg, mert neked most a szíved tört össze! Érted?! Mutasd meg nekünk, hogy milyen az! Na, akkor újra!
