Reggel. A reggelek rémesek. Vagyis... ott van az a része, amikor még csak ébredezel, porcikáról porcikára ocsúdsz fel, és még néhány percig ott vibrál a levegőben, hogy az álom talán mégsem álom volt, vagy ha az volt, még visszatérhetsz, de persze esélytelen, mert az ébresztőóra még mindig a füledbe visítozik, és neked meg kell törnöd a varázst az ingerült mozdulatsorral, amellyel lecsapod a rohadt órát. Szóval, ez a része a reggelnek tök jól indul, aztán az egész átcsap valami borzalmasba. Azzal kezdődik, hogy ki kell nyitnod a szemed és rá kell jönnöd, hogy már megint egy újabb tök ugyanolyan nap. Aztán kimászol az ágyból, elvonszolod magad a fürdőszobáig és a nap már el is kezdődött. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a reggel legrosszabb része az a pillanat, amikor először állok a tükör előtt. Mindig abban reménykedem, hogy az éjszaka valamilyen csoda folytán átalakultam, megnyúltam, a hasam laposabb lett, a szemeim kékebbek, a hajam sötétebb, a bőröm hibátlanabb. De minden egyes reggel csalódnom kell. Az a legrosszabb, hogy saját magamban. Ki mást hibáztathatnék a saját elfuseráltságomért? Szóval, most is épp reggel van, és az egyetlen oka, hogy még összefüggő mondatokat tudok írni, az hogy még nem jártam tükör közelében. De hamarosan meg kell ejtenem azt is.

Odakint minden hófehér, a hó szemet gyönyörködtetően szikrázik a napsütésben. A szoba teljes ellentéte a kinti világnak. A sárga falakon mindenütt színes keretekbe zárt képek mosolygó emberekről, az íróasztalon post-itekkel és szövegkiemelővel kellőképpen kidekorált jegyzetlapok. Az ágyon törökülésben sápadt fiatal lány. Elgondolkodva rágcsálja a tolla végét.

Tudom, hogy hülyeség ez a tükör-fóbia, de az igazat megvallva, gyűlölöm látni magam. Szembenézni azzal, amilyen vagyok, egyszerűen... Minden egyes nap megfogadom, hogy most váloztatni fogok, de végül úgyis csak feladom és nem lesz az egészből semmi. Az életnek megvan a menete, az életemnek megvan a menete és olyan nehéz ezt megtörni, felborítani a megszokott rendet. Nem tudom, mikor lesz erre elég erőm.

Az erkélyajtóból dobja vissza a kezében maradt tollat.