Teáscsészében forró felhő. Pára száll ha kilégzi. Kiül az erkélyre. Meg fog fagyni ha leszáll, de megteszi és él még. Az erkélyen száll a teagőz, a hátára veti magát az erkélyajtóból kiszabadult belső légtér melengető szelleme. Nem jön, a csatlakozás késik és a fülben csak Wayne Static énekel lágyan. Talán kaukázus szól, talán amorf ördögök talán mindegyik egy-egy szobában külön hangerőn áraszt andalító dallamot, míg ő nyugodtan rágyújt és kinyújtóztatja tagjait. Már harmadszor tette meg ugyanazt az utat, mint egy strázsa akinek az ajkára fagyott a cigaretta,de nem tudja levakarni az orrára fagyott takony és más nedvekből létrejött jégcsap fájdalmas jelenléte miatt. A szobából kiszólnak, hogy jöjjön be mert megfázik és ugyanmár tolja el azt a cigarettát, hisz elkészült a vizipipa. Huszonöt perc telt el és sehol egy lélek, a pánik ez idő alatt letörte a jégcsapot az orr alól és éppen Joe Brown dolgoz fel egy Britney Spiers számot együttesével konstatálva a szarból is lehet homokvárat csinálni. A füst finom felhőiből farkascsordák elevenednek a plafon alatt és szétkergetve az oxigén megmaradt bárányrengetegeit illúzóvá válva bújnak a körben kifeküdtek elméjébe. Háromnegyed órával a busz menetrend szerinti indulása után a sárga féreg befordul a városháza oldalában toporgó szétfagyott társaság elé, Winston McCall mézédes hangja kíséri a felszállót a mennyországot jelentő meleg tér belseje felé. Egymás hegyén hátán fekvő álmodozó húskupacok fekszenek a kanapék, fotelok lágy ölén vagy alatt és a füst karaokéja közben az angyalsereg kiktől a felülmúlhatatlan nóta dallamát feldolgozta a megfoghatatlan amorf semmi, most szörnyülködve tapasztalhatja: hörögve is nyújthat újat egy feldolgozott dallam. A végállomáson a passió véget érni látszik, már csak tíz perc séta és megérkezik. A füst lassan eloszlik, ki-ki a saját ágyában fekszik már és a csönd a mélaságban elárasztja a szobát.
A jégvirágos ablak alatt megállapodik egy csillag. Gyöngy formájú égi tünemény, felhős apró kristályvilágot zár magába Holdbéli szellemfénnyel ragyogva be az utcát. A közvilág messze volt már és a hóból is megártott a sok, az apró tündérfény most egy fekvő test felett ragyog. A hó csillogása nem veri fel az utca zajait, csak a fény van és a fekvő test a piros jégen.
