Engedj el mindig egy picit belőle vagy inkább engedd el egészen! A mindennapokban már az érvek sem értenek az észhez. Elengedted teljesen, az ötletek lábat lógatnak és látod már, Ő újra, megint és még mindig itt van.
A rohanás a szellem hátán ült ő pedig a vállamon. Egész testem borsódzott, ők voltak a rémálma. Velem hálnak még néha, ha felpörgött a rotor s közben a testet láthatatlan szíjak kötik a pihenéshez, a hangárhoz.
Átlátszó démon ő, sokszor káoszom sem segíthet. A rohanás sokszor vele van, de kevés hozzá hogy egyedül okozza a bajt. Ez csak valótlan állítás lenne, ha nem látnám hogy visszanéz rám a sötétből. Valótlan lenne ha nem hinném, hogy én a cinikus, a hitetlen Tamás most egy álombéli dolgot érzek, aminek a nappali fény sem szab határt.
A szimbolikus most hasra fekszik és tarkójára teszi a kezét. A normatív akaratnak meghajolva a stressznek átadja a lelkét és az arc mögé öntött ital befolyása alatt úgy tesz, mintha hanyatt fekve a gondok (arra a pár percre) nem is léteznének.
