Te mindenki árulója, most felelj! -Zúgja a tömeg, az Ember és szó benn szakad. A háttérből egy a korhoz hű kocsmai nóta hangja súgja a választ. Aztán hozzák a koronát és sebesre karcolják vele a parkettát, s ahogy azt kell fel is mosnak vele.
Egyszerűbb vetületben is, kuriózumnak számít hogy az Ember elárulja a hozzá legközelebb állót. Azt, aki többet remélt tőle, akit szolgált...- akit annyira szeretett...?
A kiforgatott illúzió számba menő cselekmények sorozatai közepette egy kéjhölgy megbúvik a viaskodó álarcok között és megszűnik létezni. Komor dobok dúdolnak mord ordenálé módon és az ördög kezetfog az emberrel.
Aztán a bizonyosság után visszatér és körvonalazódik a homályból az Ember. Véres arcán nyomai, kezén s testén megtörésének története a hegygerincen túl pedig a felkelő nap fényében a temetőtől jobbra egy kezdetleges hőlégballon tűnik éppen a semmibe.
Egy fehér zakós úr ül keresztbetett lábbal a világ tetején. A színek közti sebes váltakozásba belekönnyezett, de kaján vigyorán keresztülviszhangzik a szemében tapasztalható varázslat. E tükör festi le most jelenlegi korunkat.
