A furcsán nehéz cserepeken meg-megroggyan a hó lába, karikát vet rajta egy szikra és a mélybe ugrik utána. Így csupaszon a téli időszak bohó fényei fáradt tekintetükkel a csillogó cserepeket lesik: így lett feldíszítve, kivilágítva.
A hóban nyomok vezetnek visszafelé, a pelyhek meghökkenve szállnak alá míg egymás testére borulva nem lesznek egy talpnyomban kisebből nagyobb dombocska. Még távolabb a kunyhótól szitál még valami Holdvilág, árnyas fényében holt gyertyák fénye körbejár és ezer léptek zaját festi törő, ropogó hó-neszekből a fák alá: az elmúlt így gyújt gyertyát, s a kör be is zárul.
Mind kik itt voltak egyszer, most visszajöttek egy pillanatra és a ház megtelt fénnyel, gyönyörű szép idilli képet festett, s ahogy eltakarta egy felhő az eget, az a ház az erdő közepén újból, megint üres és sötét lett.