Jégen csúszkál egy idegen, közeledik a fény felé. Számunkra messzi földről jött ő, számára messzi ami nekünk közel. Fehér subája, fekete botja van neki-úgy hisszük- borzasztó dolgokat tehetett vele, s ezért -" a botos jetire "- csúnyán sandítunk mikor megjő.
Furcsa termetéből adódóan azt kérdezzük tőle, hogy ki ő és honnan jött. Nem úgy, nem is azért mert ha kisebb termetű volna talán elküldenénk- jóhiszeműen hiszünk minden idegenben- ezért is megvárjuk a válaszát, s titkon abban reménykedünk elárulja talán egy szóban, miért is lett ekkora.
Távoli világában háború dúl és attól lett véres a subája-mutat rá és csóválja a fejét közben- sok lélek szállt el a mindenhatók felé, hogy vérüktől száradt sebes lehessen az a bunda.
Mikor már a tűz mellé ültünk tudtuk hogy igaz minden szava. Subáját a földre terítve, anélkül sok apró kis koponya lógott övéről, több sorban. Szépen preparált kis testek lettek fejetlenek e kis trófeák miatt. Fényűző kis életük lett fényesebb pár elképzelt karcsapás által.
Kérdeztük tőle, -miért hadakoznak a kicsik a nagyokkal? -s ő azt felelte- hogy a kisebb nagyobb legyen, az a kisebbnek a vágya, de nagyobb annál is nagyobb akar lenni, tőlük sem különb a deákné vászna.
