-Álmaimban jártam itt. Gyönyörű. -Hallottam a saját hangom, ahogy visszaverték a falak, mikor a többiekhez szóltam. Hosszú nyílt terephez érkeztünk. Régen ez lehetett a város központja a sugárút, a felvonulások, kaszinók és a drágább boltok helye, s most benőtte a jótékony gaz. Liánok lógtak mindenhonnan és a fény sajátos játéka révén lett az itt-ott kilógó beton felett egy elhagyatott paradicsom.
Tovább haladva egy régi iskolaudvar képe rajzolódott ki előttünk. Magas falak, belül a kollégium mögötte pedig az ódon iskolaépület. -Csak megnézzük nem?!- Mondta közülünk valaki és már be is léptünk a kapun, ami abban a pillanatban mind belül voltunk hangos dörrenéssel csapódott be mögöttünk. Ahogy még egyszer végignéztem a falon arra gondoltam és ez volt a többiek első gondolata is, hogy talán át tudunk mászni ha gond lesz.
-Beléptetek, és ez a törvény vámot kérünk. Karórákat, nyakláncokat mindent. -szólt az egyik vékonyabb suttyó a többi közül.-Ez itt a mi területünk, ha beléptek a mi fennhatóságunk alá tartoztok.
-És ha csak elmegyünk?-Szólt egy hozzám közel álló.-akkor mit tudtok tenni? Semmit.-Alighogy a szavak elhagyták a száját, kísérteties hujjogatás, vijjogás lett úrrá a növényektől benőtt épületromok között. A felerősített zaj okozta sokkon felül még zavarba ejtőbb volt az a gyorsaság, ahogy mellém és az előbb hozzám közelről szóló-a rendszert bíráló egyénekhez-odaléptek és lefogták a kezünket. Közben mélyről jövő, mintha nagy rézlapokat vagy abból készült üstöket vertek volna lassú ritmusban, kélt a zaj felénk és kezdett az egész társaságon úrrá lenni a pánik. Hiába voltunk erősebbek, rengeteg kéz szaladt felénk.
Nagy alakokat láttunk közeledni, s rögtön megértettük hogy vagy most szabadulunk vagy soha. Két-két méter magas, közel százhúsz kilós a többi kisebbekhez képest jól öltözött gorilla alkatú humanoid közeledett felénk, kezükben két-két barátságtalannak tűnő vascsővel.
Nem haladtak gyorsan. Már messziről kiszúrtuk őket a mozgásukról, s közben az elhalkuló ricsaj még jobban felerősítette a termetük okozta hangokból adódó félelmeket, lépésenként. Pár méterre lehettek tőlünk, amikor hirtelen az egyikük megállt és körbenézett. Mi félelmünkben nem is vettük észre, hogy a falakra felmászó vékony kis brigantik kereket oldottak és csökkent a kivégzésre buzdító moraj. Ekkor hangos csattanással beszakadt az iskolakapu és hangos csöngéssel adta magát a földnek, ahogy a pántok kiszakadtak a vastag téglafalból.
A hatalmas csöndet kihasználva a kapu által felvert hatalmas porfellegen át egy fiatal srác kopott simléderes sapkával a fején megjelent és fellépett a pódiumként elterülő ajtóra. -Én vagyok a fő-kamarás! Razziát hirdetek és eljöttek a nagyok is, hogy elítéljék ennek az egységnek a két vezetőjét. -Mutat rá a két nagydarabra, akik már holtsápadtnak tűnő arccal ejtették a földre kezdetleges kivégző eszközüket. Bűnük a rendszer veszélyeztetése, a szabályok be nem tartása, tiszteletlenség etecera...-hagyta befejezetlenül a számára szemlátomást végtelennek és egyúttal unalmasnak tartott felsorolást.
-Ami a jövevényeket illeti-fordult hozzánk.-Ennek a területnek a szupervízora úgy határozott, hogy hirdessünk fölöttetek is ítéletet. A bűneiteket csak az ítélethirdetés után soroljuk fel, hogy közszemügyre vehessünk titeket és eldönthessük mit érdemeltek.
Azzal a már éppen a sajgó fogásból szabadult izmaink újra kis, csontos kezek fogságába került. Elcipeltek minket egy a fal és a kollégium melletti benyílóba és leültettek egymás mellé. Közben hatalmas, még a két első körben kivégzésünkre indult figuráknál is magasabb, nagyobb jobb testfelépítésű trollok indultak el a tér közepén állókhoz. Aztán amint odaértek hozzájuk felemelték lapát méretű kezeiket és a bennük lévő vasakkal módszeresen szétverték a kés srác koponyáját és a védekezésre kinyújtott kezeket egyaránt. Aztán, ahogy végeztek a sok kis kéz tömeg pillanatok alatt eltakarította a maradványokat és hirtelen minden szem felénk fordult.
-Én vagyok a fő-kamarás-kezdte újból titulusával a büntetést végrehajtókhoz képest elhanyagolhatóan vékony, szemünkben diktátor, ám de önmaga előtt inkább közigazgatási atyaúristeni pozícióban tetszelgő fiatalember. - A bűnösök megbűnhődtek, a betolakodókat pedig szabálysértési eljárásunk részeként ellehetetlenítjük. -Mire abbahagyta hangját elnyelte a morajlás közeledni kezdett hozzánk a tömeg. Hallottam még a mellettem ülő halk megjegyzését, miszerint nekünk könnyebb lesz tekintve, hogy sokkalta kisebbek és törékenyebb az alkatunk mint azoknak, akiken úgymond példát statuáltak. Egy pillanat alatt végünk lesz.
Ekkor a mögöttünk lévő folyosóból furcsa susogást, nevetést és szakadt ruhák suhogását hallottuk. -Ha ez a rendszer része, akkor nagyon jól csinálják. -Árultam el a rettegést a hangomban és társam reszkető, tehetetlen dühét érezve még kiszolgáltatottabbnak éreztem magam, ahogy ott ültünk a falnak döntve, megkötözve.
és akkor kiugrottak a folyosóból, két a mi testalkatunk béli, vékonyabb cingár illető és lekent nekünk két-két hatalmas pofont, mire a tömeg oszlani kezdett.
A iskolaudvar pillanatok alatt kiürült csak pár suhanc maradt a falakon ücsörögve, úgy szemlélve minket mint keselyűk az állattetemet. A falra felállt egyik társunk és megszólalt: -Tekintve hogy nem volt ítélethirdetés,-halk köhögés közülünk- ezennel lezárom a bíróságot és a bűnöket...-megrántja a vállát-megbüntetettnek és ez által a továbbiak során okafogyottnak látom.
-Hát te meg? -néztem rá, hogy nem értettem miről van szó.-jártál már itt?
-Ha tényleg komolyan veszik ezt az egészet, akkor nem árt úgy játszani ahogy ők. Egy lezáratlan eljárás, ha nem hagyjuk el persze minél előbb ezt a helyet-mutat körbe és közben az egész elhagyatott szellemváros kirajzolódott lelki szemeim előtt- akár az életünkbe is kerülhet. Így legalább hivatkozhat rá a védelem, hogy minden úgy zajlott ahogy kellett.
