Új bőrbe bújt a világ, kicsi, zárt és szögletes keretbe. Ez most az új ruhája, ebben tetszeleg s most hogy a tükör előtt állva visszanéz magára szomorúvá válik. Az ablak mellé lépne és felkönyökölhetne a párkányra. Láthatná a sötétet, a narancsszín utcát-ott szaladnak, ott bújkálnak!- a nem hallható mély, mord zajok mik elvezetnek oda hol nehéz vasak dübörögnek. Csaló neszek, ide gyertek! Ne vigyétek messze keretbe zárt képzetem! Szomorú lesz tőle és elodázott és bátortalan és szelíd minden ha a lenyugvó fényben szerelvényeket látok lebukni a horizonton,pöttöm panelcsillagok közé. Ne szállj felém, fölém ne hajolj te sem te zúgó, láthatatlan rettenet! Te fém szárnyakkal csapkodó, te legekben a semmibe meredő szemekkel terjedő kivehetetlen, te álnok...Megfosztottam magamtól az álmot s ti elvesztek,elvisztek, elodáztok engem addig míg jön értem a reggel és a nappallal vállvetve csücsörítenek éles, fényes zajokat fülembe. De torz ez a kép, nem is fér a fejembe.
felhő orom hangokból
2012.06.12. 00:10 - freeeyes
Címkék: elvont
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://csondablak.blog.hu/api/trackback/id/tr114582079
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
