Csak úgy a dolgok közepébe vágva
Egy munkás éppen a BobCat elnevezésű munkagépben ülő cimboráját navigálja, s mindezt az ajtónk fél méteres vonzáskörzetében. Ez boldogító ahhoz képest, hogy az első alkalom navigátor részt-vétele nélkül történt és meghúzták a házfalat keletkeztetve rajta egy jó két méter hosszú és közel hat centi mély, 8 centi széles "szakadék".
Az idő jó. Közeleg az a bizonyos nyárból őszbe forduló se ilyen, se olyan időszak amikor vagy megizzad az ember és szégyenkezik és ennek következménye képpen nem mer beülni, elmenni sehova vagy hozza még a nyárias hozzáállást és tisztességesen megfázik. A legtöbb helyen még zöld minden, de Szegeden például már hetekkel korábban is hullottak a fákról a megsárgult levelek. Itt Sopronban a Lővérek most lesz a legszebb. Tudom, nem fogom megcáfolni magam és akkor is maradok az a nyárias party párti szabadidő- romantikus mint aki voltam, de tényleg gyönyörű tud lenni ez a rozsdavörös, barna hegyben álló, mindenütt kacéran a széllel szaladgáló lehullott sokaság.
Most, hogy az egymás felmenőinek nem kellőképpen visszafogott dicsérete megszűnt kívül, csak a kutya halk szuszogása és a gép állandó sípolása tölti fel a szoba csöndjét. A ventilátor beteg már egyre-másra fogja magát és egyszerűen áramtalanítja a rendszert az automatika ,ahogy túlmelegszik. A kutya meg itt alszik mellettem és hihetetlennek tűnik, hogy az első olyan bekapcsoláskor amikor már ő is jelen volt, az induló laptop hangjától úgy megijedt hogy elbújt az ágy alá.
Most voltunk állatorvosnál és nyolc és fél kiló! Legyen a legnagyobb hím az alomból, ezek voltak a paraméterek. Így lett Yoda a miénk, a neve az övé és a tenyeremben elfért akkora volt. Most nyolc és fél kiló és hátralép tőle az állatorvos. Nem azért, félreértés ne essék nem tekintek rá nagy kutyaként vagy hasonlóként. Pont optimális kis jószágról van szó, ami pont akkora, hogy ha még felszedne úgy tíz kilót lehetne kutya méretű. A kis kutyában ott bujkál az állandó kisebbségi komplexus és a szintén állandó kompenzálás utáni vágy így és ebből kifolyólag eljutottam addig a pontig hogy már nem bánom, hogy nem lesz akkora mint egy normál német juhász méretű kutya, hiszen tud olyan vérmes lenni, hogy hátralép tőle az állatorvos.
Régebben nem tettem különbséget emlék és emlék között a létrejövetel szempontjából. Nagyon sokféle képpen osztályoztam, rendszereztem, elemeztem őket de arra nem emlékszem hogy vizsgáltam volna őket úgy, ahogy most.
Egy időben ha úgy éreztem, hogy "ez igen, erre biztos hogy emlékezni fogok" akkor elmentettem magamban egy kezdőpontot és az intervallum addig tartott amíg magamban meg tudtam azt őrizni, képekkel, hangokkal, érzésekkel, szagokkal. Egy pillanatra szeretnék kitérni a szagokra. Lehet hogy nem is illik ide igazán és csak azért böktem ide, hogy reflektálhassak, de végre elértem odáig, hogy a tavaly születésnapomra kapott könyveknek neki tudjak állni. Orwell-től a Légszomj címá könyvet kezdtem el olvasni és zseniálisnak tartom azt ahogy és amilyen módon viszonyul az emlékekhez. Persze ez a karakter szempontjából történik, de valahol mindig ott bújik a háttérben az, ahogy ő maga látja a világot(az író!).( Az 1984 okozta sokk miatt is nehezen álltam neki és így két könyv is elé nyomakodott a sorban, ilyen például az Oláh Gábor írta Gumikötél vagy Asimov-tól az Alapítvány.) Számomra, a mai napig hihetetlen érzés az, hogy egy szag vagy íz milyen könnyedén képes előhozni képeket a múltamból. Ezeknek az összhatása pedig, mint egy reklám vagy egy olvasott médium tépett szélén létrejövő furcsa betűkombináció. A kókusz illata például a fene tudja miért, de egyből a karácsonyt juttatja eszembe, a Duna kavics pedig az első kis darabka elrágása után azonnal a Balaton partra repít, a Long Island koktél szintén egy rejtett badacsonyi emlékkép maradványai.
Most már a reprodukálás, a hasonló érzés létrejövetelének esélyét próbálom meghatározni, ha jön az idézőjeles, "ez igen, erre biztos hogy emlékezni fogok". Itt megy a dolog két irányba. Egy darabig azt hittem, hogy levesz az értékéből ha a százalék magas és felértékelődik a jelen pillanat (intervallum), ha olyan részekből tevődik össze, aminek újra létrejövetelére alacsony százalékú lehetőséget látok
Egyik barátom azt mondta, egy 'hazaérkezés alkalmával, hogy úgy várt minket mintha karácsony lenne. Persze túlzó volt, metaforikus értelmezésű, de nagyon jól esett. Ez másfél hónapja történt, azóta érlelődik bennem maga a gondolat, hogy milyen valamit így várni. Felkészülni rá, valamire ideiglenesen pótolni valaminek a hiányát, mert a várakozás űrt hoz létre előtte és utána is. Ezt még nem tudtam megmagyarázni, mármint az esemény előtti részt,de nagyon hasonló ahhoz, mint amikor az esemény véget ér és jön a céltalan semmiség, az a boldog-boldogtalan révedezés amikor az ember csak vigyorog magában és enyhe szomorkodással alaphangon teng leng a világban. A várakozás izgalma persze megszínezi és ez biztos, hogy komoly különbséget jelent, de szerintem mégis nagyon hasonló a kettő egymáshoz.
folyt. köv.
