csöndablak

2008. 01. 26.
Épp munkába menet vagyok. Régen voltam ilyen holt fáradt, pedig két kávé után nem kellene ilyen állapotban lennem. Borzsasztó hosszú estém volt, és kikészültem teljesen. Gondolkoztam volna előbb, leszálhattam volna az előző megállónál. De inkább írok. Messze van még az a végállomás, és majd felhívom őket,hogy beteg lettem. Inkább most, még késtem el.

Nem örültek. Talán nem vágnak ki, de legalább hazamegyek és kipihenem magam és írhatok.Méghogy ételmérgezés.Ki hinné ezt el?Szóval a tegnap este. Ott ültem és láttam felbukkanni Katát. Egyszer mintha rám is nézett volna. Nem igen foglalkoztam vele, vártam tovább és írogattam valamit egy számlára. Mindent ,olyan fölöslegesnek éreztem. Nemtudom mit írtam.

Egy haver a társaságból odajött és berángatott a tömegbe. Nem sokkal azután,hogy elfogyott előlem az amit elémtettek. Bizalom. Nem bízom meg bennük, pár hónapja megy még csak ez a hajsza, és sokszor úgy érzem,hogy ők is az üldözőim között vannak. Egy rohadó mókuskerék az egész világ, és nincs hová bújnom, mert én választottam a sorsom. Tisztán emlékszem milyen volt megfogni a karját, talpra állni, és milyen volt az a lüktetés a halántékomban amikor a fejembe tódult a vér. Megszédültem, röhögtünk,aztán bementünk táncolni.

Nemsokkal azután,hogy elkísért a tánctérig el is tűnt. Azt hiszem vissza ment a barátnőjéhez, vagy ahhoz akivel éppen volt. Ezt én nem tudhatom.  Az viszont biztos, hogy egyik pillanatról a másikra történtek a dolgok, úgy ahogy szoktak. Először ismerős arc, szép alak. Táncoltunk, nemtudom honnan volt ismerős,de ha percekben mérném az időt, 5el később már egy ismerős csaj jött oda, és csókolt meg. Nem reagáltam semmire, és az érzés, hogy akarnak talán jobban részegített mint az a sok színezett lötty amit eddig bevedeltem. Vedeltem mert gyűlölök inni,utálom az alkoholokat és csak azért teszem azt amit a többiek, mert a közösség ezt kívánja. Azt mondanák erre mások,hogy őrültség, ha nem akarsz cigizni, nem cigizel.MIndenki máshogy látja, én egyszer élek, és amíg nem válik minden nap olyanná mint az előzőek, addig én itt leszek és eljátszom,hogy ide tartozom.
Zúgott a fejem, és már nem számoltam. Itt mindneki ilyen, itt mindenki megpróbálja az újat, az ismeretlent. Átlagos vagyok, és itt pont ez az ami kell. Ha mindenki egyéniségnek hiszi magát és hihetetlenül alternatívnak, itt van az oszlopnak dőlve ez a srác, egyszál lila ingben és kihangsúlyozza magából azt az egyszerűséget amire itt már senki sem képes. Azt hiszem ez kell nekik és én.
HIhetetlenül egoistának éreztem magam, magabiztosnak, és örültem neki,hogy kivételesen senki sem próbálja meg képzelt szarvamat letörni és az arcomba döfni. Egyszerűen minden tökéletes volt. Rágyújtottam, és nem is égett el szál úgy ,hogy kettőnél többet szívtam volna belőle. Olyan érzés volt, mintha ahhoz is lusta lettem volna,hogy levegőt vegyek. Az izzadt gőzt beszívni, bódítóbb volt és gyorsabban végigjárta tudatom ereszcsatornáit, mint a házakét az eső akármikor. Asszociáltam és a villám járt már az erekben. Őrülté tett amit ittam,vagy az hogy végre felszabadultam. Olyan mintha szerelmes lennék, csak nincsen személy. Megfordult a fejemben az is,hogy mivan akkor, ha az első szembejövőbe beleszeretek és soha többé nem fogok tudni szabadulni.
Kiröhögtem magam, és lehajtottam a fejem. A hajam az arcomba lógott. Elejtettem a cigit az ajkamról és figyeltem az útját,hogy esik, hogy esett. Gyors volt, de mégis lassú. Sok volt,hogy odajött hozzám és megsimogatta az arcom. Felnéztem rá, és ő volt. A pillanatot vártam. Nem, nem szerettem bele. Megcsókolt.

Igazából, sokáig kerestem a szót.Már hazaértem és mászkáltam a lakásban. Nem jutott eszembe semmi. Aztán átültem a konyhába, csináltam kávét, letusoltam, megborotválkoztam és a közti szünetekben megpróbáltam írni. A tegnap este tökéletes volt. De eddigi tapasztalataimhoz mérten azt hiszem, kijelenthetem, nem lettem szerelmes.
Pedig, nem feküdtem le vele. Kata volt, aki beírta a telefonomba a számát. Nem tudtam eldönteni ,hogy hazajött volna velem, de furcsamód nem is akartam. Hallani akartam a hangját.Tőlem távol álltak mindig is az ilyen romantikus marhaságok, most is így van, de mégis, végigbeszélgettük az éjszakát és ugyanúgy ahogy a múltkor feltettem a buszára.
Nem tudom mit akar, nem tudom miért viselkedik velem ,ilyen furcsán ,de kezdek kíváncsi lenni, és ennek nem lesz jó vége.

Lehet ,hogy felfogom hívni. Holnap úgysincs semmi dolgom.
Kikapcsoltam a mobilom, nincs kedvem partyzni. Beteg vagyok.

Dörömböltek az ajtón, s tekintve ,hogy a kapucsengőt kikommunizáltam a falból így csak a házinéni engedhette be őket a lépcsőházba. Most kint várják a kocsiban,hogy elkészüljek. 10 óra van és mindjárt indulok. Piros ing...hajrá..