csöndablak

2008.  02. 14. Csütörtök

Remek volt a tegnap. Nem volt időm semmire sem gondolni, nem volt időm levegőt se venni. Kicsit még hideg van, enyhén érződik a tél hatása, de érezni már a tavaszt. Délelőtt van szigorúan és három ágra süt a nap. Kettőn madarak vannak a harmadik pedig ,olyan mintha belógna az ablakon. Ehhez még nincs annyira jó idő, így be is csuktam.
A mai program kimerül majd abban,hogy végigjárom a boltokat. Még van pár órám indulásig, lehet kinézek magamnak egy számítógépet. Könyvesboltba is akartam menni, meg hát befejeztem Kata könyveit. Majd a napokban vissza is kapja őket, ha minden jól megy. Ha minden jól megy akkor utána megint hajnalban fog hazaesni. Még a végén a nyakamra sózzák,hogy beárnyékolom a jövőjét azzal,hogy nem tanul eleget vagy ilyesmi. Gondolkoztam rajta, de inkább ráhagyom a döntést. Ha nem esik neki jól az éjszakai ittlét akkor tényleg jobb ha kipihent az iskolában. Határtalan az önzőségem,de jólérzem magam benne. Amíg pedig így van, miért is változtatnék. Kaptam sms-t Pétertől. A napokban átugrik majd dumálni. Visszaírtam,hogy hozzon valami kaját is ,ha már jön. Nevettek a válaszban a betűk, jókedve van. Lehet megint összejöttek az asszonyal. Röhögtem a feltételezésen aztán gyorsan visszarángattam magam a valóságba, szóval így írok most. Mindjárt felöltözök, csak még van egykét dolog...Eszembe jutott, hogy a régi naplómból megmaradt bejegyzéseket is idegyűjtöm, találtam pár érdekességet egy évvel korábbról. Így majd néha magamtól fogok idézni.
"2007.02.25 Hétfő
Nem szeretem a hétfőket. Nem szeretek itt lenni, utálom ezt a várost, és az egész olyan semmilyen. Depressziós leszek a gondolattól, hogy még nyárig kell várnom. Pár régi évfolyamtársam kihívott focizni,meg eltolni pár csikket ,de nincs kedvem. Írtam sömöst, hogy felejtős, és hagyjanak békén egy darabig. Kaptam a választ, hogy nem kell eret vágni, mindenkivel előfordul az ilyen, ez az élet rendje ,meg ez a sok süket szöveg. Utálom őket,hogy igazunk van. Magamat pedig azért,hogy bekövetkezett. Én vagyok az oka, de már számolom a napokat.
Megígértettem velük, hogy kifizetik az első részletet utána meg majd dolgozok és fizetem én. Bólintottak és nem szóltak egy szót sem. Szeretem a szüleimet, de el akarok innen menni. Menekülök ebből az egészből, és az emlékeim nem hagynák soha, hogy nyugtom legyen. "

Mintha csak tegnap lett volna. Vagy mintha ma lenne. Elképesztő ,milyen furcsa volt. Nem bántam meg,hogy eljöttem. Megszabadultam az egésztől, a múltam ott van bezárva abba a városba, és most itt új életem van. Nem sokkal jobb ,de itt legalább enyém a tudat, hogy azt teszem amit akarok és ezt nem veheti el tőlem senki. Felöltöztem, indulok. Majd még meló közben vagy buszon vagy után, meglátjuk mikor lesz időm.