Üres volt ,dohos és tökéletes. Szürke volt és a mélység amit éreztem, ott belül olyan förtelmes volt,hogy szavakkal értelmetlen lett volna próbálkoznom. Nem tudtam volna leírni. EGyedül voltam. Azt kívántam,hogy így legyen. Így lett, egyedül vagyok, egyedül lettem és néztem ,milyenek a többiek. Milyen az egész. Milyenek a falak, milyen a vörös téglán hasadó fény képe, milyen ez az egész úgy,hogy se részeg, se szerelmes ,se lenyűgözött nem vagyok. Elmúlt a varázsa, azt hiszem vége lett az egésznek. Amit adott, amit kaptam, az már se több, se szebb ezután nem lehet. Ez csak egy kocsma, ez csak egy gödörben,füstben fuldokló társaság, honnan az ki akar, bármikor elmenekülhet. Fények, csillogás, barna lötty, és semmi más csak sör. Mi lenne, csak árpalé, meg rövid mellé és egy halom asztal mellett ülő régen megroskadt ,életbe fáradt csontváztestű majomivadék. Rossz véleménnyel lennék? Nem tudom, de énis ott vagyok, és ha egyedül is ,de egy asztal mellett ülve, percenként újra és újra, a magam majma vagyok. Másolom az érzéseket, a sajátokat ültetem új bőrbe. Azt akarom a régi új létben öltve, öltözve a jelen kosztümébe...Azt akarom,hogy ha azt mondom, dögöljetek meg a boldogságotokért, akkor magam is nevetve haljak..Nem ért semmit az egész...hiányoztok,hiányzol,hiányzik a múlt,a 10. emelet,a szilveszter,a játszótér,az egész...
A szeretet illúzió, már rég nem elég semmihez...
Köszönöm
Egy péntek este
2008.02.29. 23:43 - freeeyes
Címkék: emberi elvont valós
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://csondablak.blog.hu/api/trackback/id/tr82360196
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
