csöndablak

Emberek élnek a világon és mászkálnak a tetején. A föld távoli valahonnan, de nekik csak egy közeli hely, ahol mindennap ugyanúgy, vagy a változatosság kedvéért, valahogy máshogy ismételik meg a napi teendőiket.
Gondolkoztam rajta, és teszem egyre többször,hogy mi a különbség? Miért tanulunk? AZért küszködünk, hogy a napi rutin különlegesebb legyen mint az átlagé? Kezdek belenyugodni, talán tényleg az a sorsunk,hogy hangya módjára építsük a társadalmunkat és része legyünk az egésznek úgy,ahogy a sorsunk beosztotta.

Trainspotting, biztos sokan ismerik. A filmet, a könyvet, a színházi darabot, mindegyiket csak ajánlani tudom. Számomra ezt adta. A tudat,hogy valami olyan életet élünk ,ami elüt az átlagtól, és valami olyasmit csinálunk, ami örömöt okoz ,mégha kellemetlen eredményekkel is jár, és esetleg nem legális. Beleástam magam a dologba. Nem, nem vonultam illegalitásba, eszemben sincs egyenlőre ilyet tenni. Kiegyensúlyozott életet élek, megvan mindenem amit csak akarhatok, és amíg ezt elhiszem, minden tökéletes. Ám, egyre többször felvetődik a kérdés, mi lesz ha vége a sulinak. Mi lesz ha nem jön össze az egyetem, mi lesz ha nem jön össze az érettségi és egyszerű gyárimunkás leszek. Persze, nem kell anyázni, tisztában vagyok vele,hogy a futószalag mellett is vannak értelmes emberek. Csak ez engem nem elégít ki. Engem nem tud érdekelni a monotonitás ,az,hogy valami olyat tegyek hosszá a társadalomhoz, ami egy chippel, vagy egy alkatrésszel többé tesz egy gépjárművet vagy egy mobiltelefont ,amit majd egy másik páciens, aki valószínűsíthetőlegesen az én cipőmben jár, majd meg fog venni. Nem akarok tucat lenni.

A kibúvás lehetősége benne van az életmódban. Benne van a társaságban, és abban,hogy mi az amit még be tud venni a gyomrunk. Lehet valaki gyári munkás. Lehet jólkereső pozícióban úgy,hogy nem csípi amit csinál, hiába fizetik meg. Csak szerencsétől függne minden? Csak attól ,hogy mit hoz a sors? Az átlag embernek még valamiből elege van. Az pedig a sors kérdés.

Az ember vagy belenyugszik a sorsába vagy küzd ellene. Ha küzd, na arra szokták azt mondani,hogy bolond vagy "igen, ő majd viszi valamire!". Vagy nem. Bele kell e nyugodni, vagy küzködjünk egy jobbért, egy valós célért? Életkérdések ezek, mindenki meg tudja magának válaszolni mit is akar.

Egy kérdéssel zárnék. Akar e valaki más országban élni, keresni? Ha a lehetőség adott, és beszél egy idegen nyelvet, miért ne? De nem árulás ez? Amin ketyeg az agyam, azaz, hogy az ember vagy a családja szempontját nézi és a saját boldogulását teszi középpontba, vagy egy ideálvilágba menekül és jó hazafiként aláveti magát a tömegre kimért lehetőségek közül az egyiknek. Megéri? Mi a jobb?