Vasárnap van. A tegnapi pihenés után, Zoli most jóval kapkodósabbra kényszerült venni a nap menetét. Reggel 10kor ugyanis, amikor felébredt eszébe jutott, hogy ebédre a szüleihez lesz hivatalos, márpedig az egyetlen délelőtti busz amit még elérhet 11:05kor indul a városból. Fél óra. Ennyi ideje van arra, hogy felkeljen, megfürödjön, felöltözzön és elcsípje a 10:30 as buszt befelé a városba, vagy kezdhet futni, mert más nagyon nem jár ilyenkor. Illetve pontosítsunk, jár, 10:35kor még egy busz, egy 5perccel távolabbi megállóból. Magyarán szólva ez az egyetlen esélye arra, hogy ne futva, bokáig leizzadva érjen ki Nyúlra, ami valljuk be nem lenne túl szerencsés egy nagy családi ebéden.
Naakkor 10 perc alatt zuhany, boxerben fogatmos és előkészíti a pénztárcát, kulcsot, cigit. Még 10 perc alatt farmer, fehér póló, fekete dorgó, és igazított valamicskét éjfekete tüsi haján egy csipetnyi kincsetérő zselével, és annál több vízzel. -Úgyis megszárad, mire kiérek, gondolta és valóban. A 32fokos melegben, mire futva elérte a buszt már inkább az izzadságcseppek nedvesítették a homlokát, nem a hideg csapvíz.
A buszon csak néhány nyugdíjas üldögélt, meg két fiatal srác röhögcsélt hátul. Hiába, nyári szünet van és délelőtt. Aki dolgozik az reggel elment, a többiek meg otthon hűsölnek a TVelőtt, vagy csak a szovjet ventillátorok okozta hűs levegő örömeiben élvezkednek. Elöl ült le, rögtön a sofőr mellett, aki szemmel láthatóan szenvedett a nyakig begombolt ingben. Naigen, az Ikarusok tökéletes üvegházként tudtak szolgálni ilyen időben. Épp a Danubius rádió ment... Holiday Rap. Lassan elmosolyodott, és elkezdte hegyezni a fülét, kedvenc magyar együttesének egyik számára. "Kell hogy befeszíts, mert ismer ez a beach. A hírneveden ideje, hogy öregbíts!" -Hmm.. rám is rámférne már egy nyaralás. De nem volt sok ideje gondolataiba merülni, hiszen a busz a szám végére pont begurult a végállomásra, és itt volt az ideje a leszállásnak. Farzsebéből elővette a cigisdobozt, majd lassan elindult, miközben rágyújtott egy szálra. A "Nyúli expresszre", ahogy maga nevezte még várnia kellet pár percet, és az út csupán annyiban különbözött a városi járatétól, hogy itt a bácsik és nénik lába előtt jó nagy szatyrok hevertek. Látott néhány ismerős arcot, de mivel "gyüttment" mivolta miatt nem köszöntek neki, ő sem erőltette a dolgot, csak nézett ki a fejéből amíg a Templomnál meg nem állt a busz.
Rövidke séta után megállt a szülői ház kapuja előtt, majd átlépett a kis kerítésen, miután eltaposta cigijét, nem pazarolva időt a kapu kinyitására. Épp hogy belépett az ajtón, még szóra sem nyithatta a száját máris egy nagy világosbarna hajzuhatag közepén találta magát. -Zoliiiiiiiiiiiiiiiiiiii, dejó, hogy itt vagy , már azthittük nem is jössz! Sikította a lány, miközben bátyja nyakába vetette magát. -Neked is szia hugi... És válaszként, szépen leemelte magáról 11 éves hugát, majd anyjához lépett két csókot nyomva az arcára. -Hol jártál? kérdezte aggódva az anya, - Azthittük a 10es busszal jössz, elvégre is szülinapod van! - Tudom, bocsi csak elaludtam, mindenki ittvan? válaszolt, és fejével a ház nappalija felé biccentett, ahova épp most ment be Éva - Zoli huga - kissé mégsértve az iménti köszöntés miatt. - Igen, mindenki ittvan, ehetünk is. Te ülj csak le a többiekhez, én majd tálalok! Mondta, majd azzal el is tűnt a konyha irányában.
A nappalin egyálntalán nem látszottak a szocializmus kéznyomai, pont úgy nézett ki, mintha a háború előttről mentették volna át a szobát. Ez persze részben így is volt, csak éppen sokat kellett guberálni, meg örökölni, hogy egy ilyen takaros kis helyiséget összehozzanak. Maga a szoba kb 5x10m-es lehetett elegánsan berendzve sötét fa bútorokkal, üvegvitrinnel, a falon eredetileg világosbarna, de a cigifüsttől már kissé megkopott és megsárgult tapétával. Még a régi hajópadló nagy részét is egy kopottas bordó, mintás szőnyeg fedte el. A szoba közepén egy jó nagy asztal állt, faragott tölgy lábaival puhán belesüllyedve a szőnyegbe. Ekkörül az asztal körül foglalt helyet a család, ami különböző - többnyire politikai és társadalmi - okokból most csak Zoli hugát és az apját, Andrást takarta. - Boldog 22.et fiam! Állt fel a már kissé kopaszodó, ám még mindig jó erőben lévő lakatos. Mármint foglalkozását tekintve lakatos, családi neve ugyanis Petrán volt.
Az ebéd nagyrészt nyugalomban telt, paradicsomleves, rántotthús és végül lúdláb torta volt a szülinapi menü. Italnak, ahogy szokás pálinka - persze Éva ebből kimaradt, nagy bánatára - és a jó házi vörösbor, elvégre is ünnep van. Zoli kapott szülinapjára 1 bakelit lemezt - István a király - és hugától egy saját maga kötötte karkötőt, amit kénytelen volt megígérni, hogy soha többet le sem vesz magáról. Végülis egy jó nagy adag kajával, 2 palack borral és sok-sok jókívánsággal ellátva szállt fel a 6 órás buszra hazafelé, nyugtázva egész jól telt ez a szülinap. Egyenlőre. Ugyanis este házibulit rendez, ahova megbízta volt középiskolás barátját, Tomit, hogy legalább 3 jó nőt kell hozni, hogy legyen miből válogatni. Rajtuk kívül még jön pár srác, nem lesznek sokan a kis lakás és a véges mennyiségű alkohol miatt, de arra számít jó estéje lesz. - Kitudja, talán még ott is marad másnapra az egyik kislány.
Ezen gondolkozott, miközben oda se nézve elfordította a zárban a kulcsot, és belépett lakásába, hogy kicsit rendbe szedje azt, mielőtt megérkezik a vendégsereg. Még 2 órája volt hátra.
