csöndablak

Séta haza
Sétálok ,szedem a lábam. Nyáréjszakai hideg van, pulcsiban. Nem futok, nincs hova sietni. Majd egyszercsak hazaérek, betoppanok, és odabújok a takaró alá. Pillanatok alatt alvás lesz, ég a szemem előtt a lehetőség és ennek örömére, legszívesebben ott helyben elaludna. Átölelné a párnát, hazaséta és szólt a zene, amíg le nem merült.Valaki másé, valakié volt az utolsó szám. Nem tulajdonjog, csak emlékek kérdése. Valaki aki az emlékeiből él, annak az embernek a legfontosabb mások életének tiszteletben tartása. A múlt tisztelete. Győr.

Nem akar véget érni. Hosszan nyúlnak előre, végtelenül húzódnak a világ hálói, a modern világ betonösvényei. Rajtuk száguld pár őrült, éjszaka van, látják a csillagok, egyedül vagyok. Most csak narancssárga minden, és sötét az egész, nincs kiút ha elúszik a cél, ott van, ott ragyog, de ez egy borzasztó rémálom,hiszen síkosak a falak, a kerítések is fagyosak, és nincs már nyáréjszaka sem. Mire leírhatná magában, hogy hogy is nézett ki, megváltozott. PIllanatnyilag így nézett ki, pillanat múlva már nem ismert rá. A házak is olyan morcosan néznek, nincs fű a betonckockák között, nincs fekhely sem a teremtett nyugtalanság közepén.

Vigyorog. Hazaért. Elfogyott a cipő a talpa alatt és a nadrágja is elfelejtett már nadrág lenni. Inkább térdig érő foszlánynak nevezhető. Mint akit kirángattak valami ruhaevő állat szájából. De most aztán, zuhany. Most úgy lesz, hogy beköltözik a víz alá, és kizárja a zajokat, a világét. Bedurran, kattog , koppan az érzékiség a zuhanyrózsából. Hideg,aztán hirtelen forró. Így pont jó, és bevetődik.

Át egy másik világba, csukott szemmel kulccsal egy újabb verzióba, a legfelsőbb ponton kattintott. Zöld lett az ég, és mosolygott a Hold, azt hiszem újra megint itt volnánk és csak sétálnánk az égbe, ha nem lenne kék a fű színe. Furcsa a szél is, megérint és mégis ,olyan mintha nem is lenne, ég az arc, fut a vér, néz néz és nem remél csak él. Furcsa arcok nézik őket, kék háttérben, furcsa földöntúli fűben elterülve, selymes szálak között, csak őket, és a felhők nem értik, miért nem repülnek. Végtelen az univerzum, csillagot néz, kitárul és földhöz ragad, egy pillanatnyi kép. Remeg a lég, a lét tárulkozik, eldobja kabátját és csak néz vissza rá kérdőn, nem zavar ez a meztelenség? Ott van az a pillantás, az idő pislákol, gyertyafényű lett a lélegzet,az illanás az aranykarika mellett, íriszekben.
Nézi, nézik az egeket, szállnak, szállnak a fellegek, és nem felelnek semmilyen kérdésre. Csönd van, csak a szél szelel, sípol, dalol néha egy fa törzsén, pedig csak, dombok, füves rétek vannak a kékmezős semmi közepén. Kezd tisztulni, fújja a hajukat, rúgja a felhőket, oszlatja és fényezi az arcot, csillog, csak csillog ridegen a Hold.

Törülközik. Kiszált és minden csupa víz.Törülközik, betekeri magát, fejét, haját dörzsöli. Tükör elé áll. Nem mosolyog, csak megígéri,hogy többet nem. Aztán visszanéz és mosni kezdi a fogát. Megmossa az arcát, nem lett könnyebb, még mindig fáradt, még mindig izzad az agya a lassúságtól, és kezd újból elborulni. Jó lenne viszsamászni a víz alá, jó lenne azon gondolkozni, hogy nem is kellene felébredni egyszer, mikor az álomban elfekve szebb minden a mindenségnél talán. Kimászik a fürdőből, sunnyog a pillanat. Hajnalodik, és  megéled az éjszaka, vad és hideg nyelvvel, odébbcsapja a függönyt, ő meg didereg.

A gép előtt ül, szárad. Fúj még a fuvallat, de nem bántja már annyira. Párolog. Halu van, és gondolat. Milyen volt pár órája, milyen volt az a pillanat. Egyetlen momentum, ismétlődhetne, milyen szembe nézni és úgy tenni, mintha a mintha mintha volna és nem valami egészen ritka minta, (persze mintából lopva, koppintva valamit ami nem minta)
Szóval, nem érti magát, és mégis, visszavágyik és tablót nézne megint pár órában. Röhögni az embereken, az arcokon. Pár órában, megint jókedvűen, olyan félszeg csöndesen, de jókedvűen.
Megrántja a vállát, nézi a tv-t. Nincs bekapcsolva, nincs adás ,nincs kábel és mégis, mintha kacsingatna az orosz tákolmány a szekrény tetején. NDK-s cucc, legyen az, majdnem színes...
miért, hol van a luka a mackólackónak?