Apró. Szinte láthatatlan. Vérben sétál, hol erre, hol arra suhan. Jelentéktelen, amíg épp olyanja van, ám ha valami megvillan, elborul az agya. Kékes kis öklével az agyba rohan, tiporja a kamrákat, várja amíg dobban. Az izom szorul, húzódik össze, tudja ,hogy baj van, fáj és kicsi ökle a mellkasnak, összezárul, saját húsába harap. A láthatlan megduzzad, karistolja az ereket, nem lát már semmit, ontja magából a mérget. Mindenféle kis zöld foltokat, hadd tépázzák meg a vöröset, a fehéret, a jótékony testeket.
Továbbsuhan a kis kékség, mérges arcán izzik a feszültség, és karjaival lassan az agyba jut. MÁr fáj az egész test, a szív szinte kigyúl, és lángoló csontok alatt, a tüdő vészesen szúr.
Néz jobbra, néz ballra. Valami nincsen rendben. Fáj a feje, a keze remeg, a gyomra szorul, a szíve zakatol. A gépház üzen csak hangtalan, 'kegyetlen vége lesz, ha nem hűtöd le magad.'
A kékség az agyba jutott. Végigjárt mindent és elfeküdt. Az emlékeket húzza a tapasztalatokra, összeforrasztja, és jól megtapossa, úgy mint a szívet,csak azért ,hogy most egyszerre, hadd érezzen most ez ember tényleg emberien. Aztán, a kétség, a felfuvalkodott, az önző, a játékos, a barátságos, a józan, a részeg, a boldog boldogtalan, mind egy érzéssé lesznek, ha az őszinte végül sírvafakad, hadd lásson a világ valami értelmezhetetlent végre. Ő nem érti, de fáj, ők sem értik, csak tudják,hogy gond van.
Gépház üzen, megnyugodott, most lassan vegyünk vissza, kevesebb kakaót neki,hiába szereti. Néz nagy szemével, nem érti, hogy mi történt vele. Egyik szeme sír , a másik pedig a tükrön nevet vele. Csillognak még már pici szemei s az ,hogy fájt, már csak egy emlékben létezik.
A kék kis rémség vigyorogva útra kél. Elindul lefelé, s míg újra körbeér, sok idő telik el. Nem is volt úgy soha, hogy az érzés ha fontos volt, hát nem érdekel, nem volt olyan,hogy ha felcsaptak a hullámok, a harasztot az vízzel véletlen rázta meg, vérben úszik a tövis,de ez már tényleg nem fontos.
Kékség magyar hangja Tompa, a szenvedőé Vajúdó, a szinkrontolmácsé Rohan.
Köszönet a tetteknek és a kockázatok és mellékhatások tekintetében keressen meg engem.
Boldog-Boldogtalan csak,csak pozitívan
2008.05.19. 00:05 - freeeyes
Címkék: beteg hülyeség fikció nocomment vakvilág
A bejegyzés trackback címe:
https://csondablak.blog.hu/api/trackback/id/tr39476138
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.