csöndablak

2008.04.07 Hétfő

A mai napról annyit,hogy hazafele sétálok éppen. Firkálok, és pár perc múlva odaérek a lépcsőházamhoz. A meló szokásosan telt. Nem történt semmi. Visszafele pörgettem a napom és igazából a tegnap estéhez képest a mai elég gyászosan nulla. Nem bánom, inkább örülök neki,hogy ilyen szép este volt a tegnapi.

Péter érkezett és hozott nekem három több mint masszív kovácsoltvas álló fogast.  Feketére mázoltak, sok karúak és azt hiszem orosz mintára történt gyártásuknak köszönhetően elránthatlanok, összetörhetetlenek szóval az én szememben örök darabok. A meleg miatt igazából nem nagyon volt mit aggatni rá ,így csak állnak a fürdő sötétje előtt. Megjegyeztem,hogy 'három?' ,Péter rávágta,hogy mégsem dobhatta ki, nameg milyen jó ,hogy nem unatkoznak egyedül, mindjárt hárman állnak egymás mellett. Ja, tényleg szomorú lett volna ha itt árvátlankodik egy darab ahelyett,hogy három lehetne. Mindegy.
Mesélt az asszonypajtásról. Közel voltam, de kibírtam. Most és akkor is büszke voltam magamra, hogy kiáltam a próbát. Szóval hümmögtem és mondtam ,hogy 'ja', 'érdekes'.
Aztán eljött az idő, hogy távozzon. Mondta,hogy ne haragudjak, de biztos tudom ,milyen az ilyen. Én mondtam,hogy "persze, hogy ne tudnám.' Azzal még egyszer megnézte magának a fogasokat, melyek most,hogy alig lehet tőlük bejönni az ajtón impozánsabbak ,mint náluk valaha is voltak, aztán távozott.

Mielőtt, belaknának hozzám és megszoknám őket legalább kettőt el fogok hagyni. Vagy vastelepre viszem őket, vagy kap a házinéni valamit amivel böködheti az ebet, ha büdös vagy ilyesmi. A férje valószínűleg ,úgyis megoldja állófogas nélkül is,hogy a kutyáját odébbtaszajtsa.

Aztán megérkezett a vendégem. Körülbelül egy órával az után,hogy Péter lelépett, jött az sms, hogy itt van, és menjek le a lépcsőház elé. Szeretné ha én kísérném fel. Aztán egy nagyon régi ismerőst kísértem fel a lépcsőn, mindenféle fizikai kontaktus nélkül. Becsuktam az ajtót mögöttünk, és felajánlottam a fogast. Mosolygott rajta, nem volt túlöltözve. Magasságra mint én, testalkatra modell alkat, arcra szép,szemre nem tudom, nem emlékszem. Végig rajta volt az a bizonyos aranyszínű polaroid, ami már annak idején is megszokott volt és szinte ráolvadt az arcára. Hajra gesztenyebarna.
A beszélgetés a szokott mederben kezdődött, mint amikor ,olyan vendéget fogadok, ami persze ritkaságszámba megy nálam, akivel meg akarom tartani a vendég házigazda közötti szigorú három lépés távolságot. 'Mit hozhatok?' 'Kérsz hozzá jeget?' 'Ha vezetsz alkoholmentest is hozhatok, bár nincs' 'Van államilag szűrt vizem is ,ásványvízzel is meg tudlak kínálni.' és a hasonlók.
A hasonló formulákra természetesen az egyszavas válaszokon kívül jöttek, a hasonlóan betanulható formulák, melyeket elkerülendő, 'Helósziakösziésteazjócsászia' alkalmazni nálam eddig bőven megtette eddig. Így bólogattam, és válaszolgattam, szerényen ,de őszintén, hogy mennyire megváltozott az életem, és igen a saját erőmből kis támogatással hoztam össze magamnak itt egy lakást. Örülök neki, hogy itt lakhatok, igazán szép a kilátás, a házinéniék ha nem lesznek ,lehet, hogy lesz egy kiadó szobám a földszinten is, de addig a nénika főz rám. Szóval ,kerülgettük a forrót, mert az idő tenger, és úgyis régen találkoztunk. Aztán, eljött a Holdpont. Elkezdett mászkálni a lakásban, megnézte a számítógépet is, felvont szemöldökkel végigjáratta a tekintetét szobám barátságos arculatán, hogy aztán megjegyzést tehessen, ami persze csak rövid idővel halasztotta a közeledő végzetet, mely derékbatörhette a kettőnk között feszülő, s már lassan fél órája vergődő harmóniát.
'Azt hittem ,nem fogsz fogadni.' Nagy csönd. Kt válasz volt lehetséges. Az első valahogy úgy hangzott volna,hogy 'Énis azt hittem. Nem láttad a harcosok klubját véletlenül?' A második sokkal korrektebb volt, és diplomatikusabb. 'Azt hittem, nem tudod a számom.'
Erre kiderült, hogy rajta kívül mindenki tud mindent rólam. Mindenki áradozik otthon, hogy mennyit beszélget velem, és milyen vaskos kötegekben szórom repülőről az információkat magamról az otthoniaknak, melyekről ő, nem tud. Én bólogattam és mondtam ,hogy nem. Senkivel sem tartom a szüleimen kívül a kapcsolatot. Velük is csak mértékkel. Előbb utóbb eljön az ideje annak,hogy elköltözzek, jegyeztem meg ezzel visszakérdezésre adva okot. Erre még emlékszem, minden idegszálamon azon voltam,hogy ne robbanjak fel ezzel sok apró véres cafattal terítve be lakásom falait ,melyeket hiányomban, senki sem fog letakarítani, újrafesteni. 
Azt hiszem pont ott tartottam, hogy elmondok valamit, amiről nem tud senki. Elmesélem, az indokok rá eső részeit, miért is költöztem el otthonról és miért csak a szüleim tudtuák eddig, hogy hol lakom.  Viki mindig is ilyen volt, amit akart megszerezte magának. A kíváncsiság volt az ami miatt, mégis csak beengedtem.
Aztán elkezdte kibontani a véleményét, hogy gyerekes dolog volt a részemről, ami történt. Egy kapcsolat végével, egy ember nem költözik el a világ végére. Hanem átértelmezi magában a lehetőségeit és igyekszik úgy továbblépni,hogy megtartja a méltóságát.
Egoista kurva. Ez a két szó passzolt össze leginkább, amikor a régi idők emlékére újra fellángolt az a mélységes undor ,amit az egész történet irányából éreztem és legfőképp ő iránt. Nem tudom megtartani a diplomatikus ,hidegfejű helyzetkezelésem, könnyen elvesztem a fejem, ha hasonló történik.
A tőlem telhető hidegvérrel válaszolgattam, ha kérdésre került a sor, vagy a papolás végetért. Igen, gyerekes vagyok, igen, korlátolt és igen, ez volt az egyetlen lehetősége annak, hogy tovább lépjek. Új környezet, új életstílus.
Mikor felültem a vonatra a cuccaimmal, akkor fogadtam meg, hogy mégegyszer nem.
nem vesztünk össze, nem hagytam ,hogy kidobjam a lakásból. Nem lett volna megoldás.
De nem ezért jött. Közölte, hogy onnan jutottam eszébe, hogy kevertem a legjobb barátnőjével, pár napja, és ez a barátnője, invitálta meg a napokban, hogy költözzön fel Pestre csak a nyárra, a vizsgaidőszak után. Ő elfogadta, csak gondolta, hogy megkeres, mint régi jó ismerőst, és ezt közli velem.
Aztán távozott, közben azt remélve, hogy a nyár folyamán sokszor fog minket még összehozni a sors. Én közben bíztam benne,hogy valami cserép vagy egy tégla bezúzza a koponyáját ,amikor kilép a lépcsőház ajtaján. Mivel semmi hasonló nem történt magamban, fohászkodtam, hogy valaki találjon ki neki valami fájdalmasabb halált. Aztán felfelé a lépcsőn, emlékszem egészen megnyugtatott a tudat,hogy a közúti balesetek száma, Pesten a nagy meleg hatására az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőttek. Az internet jó.

Mindjárt éjfél, sms-t kaptam, hogy András partiarcokat vitt a törzshelyre, és nem lenne rossz ha valamikor felbukkannék. Visszaírtam,hogy csak Andráson múlik. Két perccel később, Andrástól jött az sms, hogy fél óra múlva, ott lesz a lépcsőház előtt, és igyekezzek. Gyorsan történnek a dolgok. Na, szerintem ő az, indulok. Fehér ing, fekete félzakó és HT rövidnadrág alatt hasított bőr konverz...