csöndablak

Rövid lábú sétál, felfelé lassan a dombtetőn. Rózsaszín ködben, felhők között a földön két lábbal, teli talpon. Tovább megy azon, hogy kövek és sziklák tovább azon is, hogy néha felnyerít a múlt zord, ostoba patása, ő már átlép kurta lábaival mindenen. Sorsát végzi minduntalan, meghatározni nem lehet, mert a domb csak neki hegygerinc, a völgy pedig csak neki katlan. Hiszen viszonyítás kérdése minden, így a dombhoz képest ő csak egy porszem, egy apró lélegzet a deres ablak mellett, ahol most én állok. Ott a télbe, próbálok kinézni, és nem látom a kurtalábú Kruppét a semmiben sétálni. Kis laposüveg a kezében, harmatos a párkány, kihajoltam és havas lett az időtől a hajam, az arcom hideg. Látom ,ahogy szájához emeli és meghúzza. Búcsúzik a kis harcos, a kis élő, akit még régen a semmittevésem teremtett. Szürke kép, nem is hiszem ,hogy volt valaha úgy, hogy nem vágytam valami másra. Ebből lett ő, és így sétált tova. Mikor haluztam, ő ott ált és csöndben azt várta, mikor röhöghet rajtam, mikor suttoghat a fülembe. Szétcsúsztam teljesen, akkor és amikor, ő mindig és úgyis ott volt, hogy kinevessen. Ilyennek lett ő, hiúságom démona, véres megtorlója minden önző mosolynak. Itt könyöklök, kint szakad a jég. Mikor leesik elolvad és az út tükréből kitekintve, néha nevetve kúszik ki egy egy fékező abroncs alól. Olyan volt ő, hogy hazudott ,de őszintén. Meggondoltan, tiszta lelkiismerettel mutogatva. Kruppe tudta, milyen volt a haza és milyen a nem egyenes ember. Tudta, hogy ha utál engem, az a legőszintébb szeretet, ezért gyűlöletében megölte magát bennem.(nem is egyszer)

'Fúj a szél, és elmúlt a látomás. Nem sétál a kurtalábú, nincs változás. Azt hittem ,hogy itt lesz. Azt hittem, hogy megint, de nincs. Mert ő most is őszinte, tehát azt üzente, hogy jobb ha itt marad, mert rózsaszín egekben, felhőkön, az Olumposzon vagy akárhol, Atlantiszon vízbe fúlva, élve,de mégis halva, vagy úgy, hogy teremtett világ talaján,de akkor sem ,ő nem hinné el, hogy még egy korty megérné talán.'

Becsuktam az ablakot. Újra jó itt, az idő csak a szemszög miatt lett barátságosabb. Majd visszajön, majd egyszer...'De ha nem sietsz, barátom, én a nevedben helyetted kétszer iszok...(pont)