Üresen állok, mindennek háttal. Hideg fénnyel virradt. Mögöttem a nappal, előttem az ég, fölöttem a felhők, alattam pedig a végtelennek tűnő semmi. Betonkockák a földre fektetve. Föld fedve szürke semmivel. Talán pipát tesznek rá egyszer. Gondolkoztam,hogy milyen egyedül. Ha szívtuk, többen voltunk. Megosztottuk. Mindig volt kivel, volt hogyan. Volt kinek a ruháját megszagolni, utána pedig a dohány szagát dícsérni. Volt így is. A szabadság szép szó, elszáll a füst, de az igaziak maradnak. Szavak, csak szavak és bölcs döntések. Veled álmodni könnyebb volt, mint akárki mással. Meghoztam, nincsen visszaút. Ott áltam, és csillogott a kő. Talán csak lámpafény volt és haluztam ,hogy felkelt a nap. Talán csak álmodtam az egészet, hogy volt olyan,hogy valaki azért ,mert olyan vagyok amilyen. Egy elképzelés. Rugdaltam a szélét. Elképzeltem és fájt. Rámcsukott ablaktábla az egész és séta a sínen egy közeledő monstrum felé. Megint egy kis halál, megint egy kis értelem bújt a tettek mögé. Töröltem mindenhonnan. Nem kellenek érzések, nem kellenek olyan dolgok, helyzetek amik az embert kiteszik egy másik kénye, kedvére. Nem kellenek olyan barátok akiknek a barátság csak akkor kell, amikor nekik szükséges. Nem jó az csak haver, nem kell senki olyan aki máshogy gondolkozik. Van lelkünk, azért adták,hogy egy másik ember...

Hiszen tudjátok a mesét, először mindenkit két fejjel és négy kézzel meg lábbal teremtettek. Gonoszak lettek és túl tökéletesek. Büntetésből szétvágták őket és arra kárhoztattak,hogy megtalálják a másik részüket.

Nem értek most semmit, magamat sem. Kudarcot vallottam magam és mások előtt. Üres vagyok. Döntések nélkül állok és van egy helyzet amiben tovább kellett,hogy lépjek. Jó gyerek, biztosan jó srác és nincs is vele para. Arra gondoltam,hogy legalább nincs vele gond. Érdekember, de ki nem az? Mindenki ilyen. Ha az az érdeke a szemébe hazudik a másiknak. Aztán jóljár. Aztán talán, nekem is így kellene tennem. Sáros vagyok, borzasztóan.

EGy apróság még, csillogott a beton vasszélén. Csillogott egy rosszul eltolt cigicsikk széle. Nem tudom ,hogy miért. Nem tudom, hogy hogyan. Félbeszakítottam valamit, felvettem aztán visszatettem az általam fényjelzett semmi szélére. Elfújta a szél. Fázom. Borzasztóan fázom, és még így sem bánom a kihagyott lehetőségeket. Többet érek így, azt hiszem.

Nem keresem a múltam. Úgy teszek mint az előzővel. Az átlátszó, a levegő, a másik ember nem bánt. Nem áll érdekében és én soha nem bántottam akarattal senkit. Barátom, megérdemeltem azt a pofont. Megérdemeltem azt is,hogy kiszívják a bőröm.

Változás jön, új jelen, port nem kavar, csak egy újabb anonym napló, amibe magamat majd jól beleképzelem.