csöndablak

Az a borongós hajtás, az szinesíti meg a reggelt. Aztán elfut valami idegesítő robajlás és megtöri a bácsai rét homályát a vonat zakkantja. Mintha valami égi csoda belekapott volna a vészfékbe és hazáig húzta volna kolompját a horgonytól. Leugrik és nem ért semmit, nedves lett a csizmája, épp hogy pirkad és most hogy takarítja fel a pipacsokról azt a sok kifreccsent vért? Legyint egyet, jó lesz így, az ember szereti a veret azzal az ésszel visszakaptat és a mozdonyt előlről vizslatva, alternatívát választ. Szóval jobb oldalról kerülve, felmászik és megkérdezi, hogy mi a helyzet. "Túl sok volt a rohanás, kicsit türelem, mindjárt indulunk tovább, csak várja már meg, hogy újratöltsem az üvegem." Bólint a másik és a válasz végét emésztve, uborkával rántotta jut eszébe, közben csúszós a csizma. Nagyot esik a felhőn könyökölve a nap fia lehúzza az eget. Napszemüveg kettő, kávéval a pulton, elveszem ,fizetek és hogy ,hol jártam már megint? Az pont kettő, eszembejutás volt, hogy az egyiket felvegyem, a másikat a nyakamba akasszam, és két kezemmel kiszolgáljam azt aki fizetett.