-Mit mondtál?
-Azt ,hogy szép a lakás.
-A régivel nem lehet összehasonlítani.
-Az szebb volt.
-Egyedül vagy ...?
- Nem vár rám senki.
-Miért kerestél meg?
-Épp erre jártam. Eszembe jutottál.-A szavak után beáll a csönd. A vendéglátó szíve szerint, rágyújtana valamire. Egy dinamit a jelen állapotot jó magasra emelné, de most a egy vicces cigi mindennél többet jelenthetne. De meg kell törni a csendet. Nem jó ez, biztos akar valamit, azért jött. Miért másért látogatta volna meg. Nem történnek dolgok indok nélkül. Ok nélkül az ember, nem jön ide. Hozzám.
-Miért jöttél?
-Nem tud rólad senki semmit. Feljöttem pár havert meglátogatni. Ma megyünk még bulizni is.
-Akkor ne áruld el. Nem is érdekel.- Áll fel idegesen, érezve, hogy hiába volt a várakozás. Hiába volt minden. Most megint előről kezdődik a felejtés, a várakozás. Látta, érintkezett vele. Mi értelme volt. Ő éli világát jólvan nélküle. Mindenki jóljár. Felejtse már el,hogy létezek. De ő volt a hülye, miért hagyta?
-Megyek.
-ja, szerintem is. Az ajtó arra van. -Hallatszik a hang már a hálószoba felől.
-Szia Clyde.
Becsukódott az ajtó a jellegzetes módon. A szobában pedig beáll a jól ismert csöndesség, a sötétségben pedig csak bámul az ágyra. Párszor megismétlődött már. Előfordult, hogy utána rohant volna, vagy bemászott volna az ablakán és...Valahogy soha nem fordult elő, hogy jó befejezése lett volna. Ha egyedül jött haza, sohasem volt olyan, hogy megált a hálószoba ajtajában és a félfának dőlve nézte az ágyon, hogyan fekszik végig. Ez a lakás, mindig is üres volt. Vannak dolgok amiknek leírva sincsen értelmük.
