csöndablak

Nézem a táncot, látom az arcot, remeg a kéz. Látom a léptet, hallom hogy lépked, nem teszek semmit. Rezzenéstelen arc, holdfényben égőn szenvedő, messzeségben dalt zengő méla romantikus. Mindkettejük ilyen, s az égitest felett, egy apró szúnyog zúg csak kellemetlen, de tücsök módra, mintha minden mi él és lüktet és esetleg próza, ritmusra moccanna, ha szemem sarkából nézem. Közelebb lépek aztán, vizsgálom e párt és szűk szemem közt könnyet csal a koncentrált méla, a bús ragyogás. Mert lehet valami elcsépelt, de a fénye akkor is olyan, hogy mindig más színben tűnik, ha egy felületre esve a sötétben színezni engedi testét, általa az este. Körbetáncolnám őket, hagynám ,hogy tegyék nyugodtan. Egyedül vagyok, karom a karomban és nem teszek halogató lépést, nem indulnék még ,inkább kifújom a füstöt és leülök e viszhatlan kőtükörre. Felnézek rájuk, milyen szépek, bánom ,hogy mint messzeségek és látom, hogy túlléptek már az előző lét szívdobbant dallamán, s már gyorsabban ,szinte pörögve suhannak saját maguk után, hogy beérhessenek. Rájöttem, hogy engem keresnek, minket aki itt velem ülsz. Ketten nézzük magunkat, látod, hogy látom? Hiába bújtál el ,s bújsz el, én megtalállak. Hallom a súgást, látom a szemét, én vagyok, tudom visszacseng az arcom és bár a felület még mindig lángol, idézem magam, ó füstöt hányok még mindig és karikát formál a szám, de csak okádom ezt a szennyes gőzt és lassan elég lesz már. Eldobott doboz, sablonos formula egyedül ülök megint ,ketten vagyunk, figyelsz még rám? Meghallod amit mondok? Ha elmondom újból, nem csak keresetlen szavak lesznek egy sokat beszélőtől, aki idegenben nem keres idegent,mert idebent hidegen sem idegen az ismeretlen, tehát megkereslek ,ha eltűnsz újból, megígérem ha magamnak beszélek, magamnak fecsegek is, de helyrehozom. Csak két karakter, nem fél, egy egész. Kitalált gondolat volt, nem befejezett lencsevégre kapott erőltetett semmi. Ha nem is biztos nekem az legyen, mert ha a gyengék győztek az erőseken az még mindig csak sziámi és nem az amit én mondtam, ha indok ,legyen igaz, legyen trónon ülő. Elaludtál, hallom hogy sír a levegő a szádon át, mély álomban vagy. S látod, ketten alszunk ,mert új nappal, de ketten fekszünk egy szürkülő test égi arca alatt.