Pirosló alkony a bőrömön a foltom és azt kiáltom, ne. Kitárja fölöttem súlyos szárnyát, magával rántja pokolba a szivem. Kevéssé érdekel, a katlan inkább a vadban látott aranyban vagyok otthon, ha ezt akarod hát itt van tessék, pont a nyomokban van az emlék ,itt van a homokban.

Még mindig égek ,mintha vélné, hogy ha azt mondja ne, az a miért ne, kegyetlen ez így. Hogyan kattog a tovább, izzik, suttog, szisszen, elbúj és azt üvölti nemár, hogy így legyen, kellemetlen idebent ,ha többen vagyunk.

Nem tudom, hogy milyen állapot, ha az ablakban a magunkat látva, várom a dalunkat. Emlékezés, furcsa betegség átcsapott búval baszás az ilyen és keress meg ha nem, de az alagút végén már más nevet a szemedbe, kell ez nekem?

Egymást üldözik, forró kénnel kent kátrányos testű, flegma fortyogó fenegyerek keres, ördögbőrbe bújt bárányforma farkast, faroknélküli idegent. Itt hagyott üzenet a mozdulatlanságban, a lángoló erény és a sex ami nem oldja fel vagy oldja meg, hogy aki ide jutott, bár ha jó is, nem szeret idelenn...