A fáradtság ült már a vállán, mikor odébb tette a gépet. Az ágy másik végében volt már,mikor visszapillantott és összefolytak a betűk.
Fázik, átázott a ruhája.Szakad az eső és egy helyben áll. Csak a halódó közvilágítás szenved még a cseppek között a céllal ,hogy valami fényt vigyen az éjszakába ,hadd lássa az alany miért is van itt. Az első kérdése ez volt. A miért. A második pedig... Csörög. Nadrágja oldalzsebéhez nyúl. Nem tudja kivenni a zörgő mobilt hiába nyúl érte. Rémülten próbálkozik tovább, egyre fontosabb az az átok a zsebben. Nem tudja kivenni. A majmok jutnak eszébe, irónikusnak látja az ötletet. Ki elemez kit? Megtántorodik.
Majdnem elesett. Kicsit mintha szédülne. Nem áll meg a fal, nem áll meg a plafon. Magas a belmagasság. Mégis, kint áll az utcán és szakad az eső. Ismerős környék, régen járt erre. Templom mellett áll, egy szétszakadt buszmegálló félig felújított tetejének támaszkodva. Alacsony. Nagyon alacsony és kicsit szétcsúszós. Megint furcsa az egész, szinte villódzik ahogy teret vált és elhalad előtte egy ismeretlen alak fején kámzsával.
Utána fut és hiába mert a másik kisebb, rövidebb lábaival is gyorsabban szedi maga alatt a világot ,mint ő. Nem képes magára nézni. Nem tudja megnézni a kezeit, nem látja az ereket, az izmokat, nem látja a cipőit a lábán a végtagjait egyáltalán.
Egyre erőteljesebben dühöng a vihar felette. Égi háború tépi a tetőtek és a narancsszín füstcsíkokat tökéletes apró csonkokká szaggatja szerteszét, velük a reménnyel, a fénnyel, ami az utat mutatja.
'Az az Istenverte csengőhang!Átkozott mobil!' Már magától is felébredne, lemászik róla, ránéz,megcsókolja.
-Jól vagy? Ne ébredj fel, ez csak álom. Maradj még, kérlek.
Távolról látszik a laptop fénye. A wlan pici gombja kéken dereng a távolban. Kicsit beteg, hogy ez a fény az alagút végén ,de hát modern időket élünk. Megrántja a vállát és hátat fordít az idegennek. Így jobban látja. Előtte áll már. 'Ha nem kellek, hát megmutatom magam, most már úgy is mindegy. '
Felnéz és apró folt fénylik az íriszekben. Apró mosoly, csöndes pillanat, hallgatak momentum és csak a szél sikítja a zuhatag záport szakadatlan. Ő le akarja venni a csuklyát, meg akarja mutatni az arcát, hadd lássa az álmodó, hadd lássa őt, azt aki előtte rohant és nem csak vele menekült ,önmagában.
Megfogja a kezét. Nem tudja miért teszi. A mobil elhallgat, a csengés abbamarad és egy rövid hang sípolja szét az álom fellegek között a sötétet.
Jobbjával a powert keresi. Megtalálta. Míg lenyomva tartja, elolvassa az sms-t. Mosolyog.