Lépcsőn, korlátnak dőlve. Résre nyitott ajtó mögöttem, száll a füst ,a teám mellettem és valami csokis marhaságot eszek. Szakad, már órák,napok óta és nincs kedvem kimozdulni. Ma egész nap csak a nyomott hangulatom és a víz valamilyen formája volt velem. Kezdhetném a véremmel, a lángoló folyékony szuflával ,ami az agyamban kering és folytathatnám az izzadtsággal, testem kevésbé látványos kipárolgásával ,ami bár színtelen ,de nem szagtalan, mint maga a víz, amiből ugye mindent eredeztetünk. E vészes eszmefuttatás után lelki szemeim előtt kapásból megjelenik mindőnk őse A majom és kimászik a vízből. Felmászik egy fára, mert az van legmesszebb a nedves területektől és egyik kezéből bambuszt csócsál, másikkal pedig üres csipszeszacskókal dobálja a fa alatt gyüjtögető nőstényeket. Fejrázás, ébredés, szemtágulat, pislogás és még mindig dől az égi áldás a tetőablakra. Nincs mese, a jelen lényegi részét fogom meg, így a bögrém felé nyúlok. AZ arcom elé emelem és miközben bámulok magam elé, a sötétben a már emlegetett szőrös lény kezd tevékenykedni a lépcső aljában. Bámulok és nem hiszem el. Természetesen állatkerti kalandjaim kimerültek a rácson túl élő állatok messziről történő megítélésében ,így most egy ilyet látni több mint meglepő. Végigfuttatom gyorsan az agyamon a lehetséges tulajdonosok névsorát ,amit persze sikertelenség követ. Nincs egyetlen ,olyan lakó sem a házban, aki képes lenne egy ilyen bolhazsákot tartani. Ahogy filózok feltűnik, hogy engem néz. Fekete bundájából leskelődve apró szemeit rámszögezi.  . Lássuk, ha egy kutya csóválja a farkát akkor jó arc. Ennek itt nincs olyanja. Kattogok közben és gyorsan elpakolom a cuccom. Szemem sarkából az ajtó felé sandítok. Résre nyitva még mindig, pompás. Lassan elkerül az öngyújtó meg az összes többi csetresz a zsebembe. A nyugalom oda és vége az idillnek. Káromkodok magamban és lassan lábra állok. Az állat még mindig mozdulatlanul áll és rám bámul. Arra gondolok, hogy mit kéne tenni. Abból ítélve, hogy egy ilyen izé ,hogy tud nézni, úgy kell kezelni mint egy kutyát. Ha közeljön orrba kell rúgni, ha csúnyán néz rád, akkor meg ne nézz a szemébe. De ez egy majom! Rendben, akkor nyugodjunk meg. Súgom magamnak és a bögrét szépen ráteszem a korlátra. Sötét háttérben egy villódzó izzó ijesztő sziluettet varázsolt a még mindig felém néző élőlénynek. Szépen oda fogok menni és megnézem, hogy van e rajta nyakörv. Az ilyeneknek csak van valami szegecselt marhaság a nyakukban. Áh, látszik az innen is, hogy nincs. Lássuk csak, akkor hogy tennének mások? Tettem fel magamban a kérdést tudatosan úgy, hogy már tudtam rá a választ. Sarkon fordultam és becsuktam magam mögött az ajtót. Bent elfeküdtem az ágyon és bedobtam fél levél altatót. Unalom ellen az álom a legjobb gyógyszer. Viszlát jövőhét pénteken hallom a szavaimat és már épp csuknám be a szemem, mikor egy szőrös mancs felém nyújtja a bögrémet...