Alighogy kimásztam már a velőmben éreztem változást. Erőm teljébe kellett lépnem tudtam már tegnap is. Ez volt világom virágba vagy ha úgy tetszik lángba borulásának negyedik reggele. Nevetségesnek tartom, hogy valaki képes ezt a szót ,mint 'reggel' az éjszakát lezáró momentumként kezelni. Számomra mindig is a napnyugta jelentette a kezdetet. Bár tudom ,hogy ez nem fog változni, mert van ,amin a magamfajta sem képes úrrá lenni, nem bánom. Sohasem bántam életem eme szakaszosságát.
Aztán helyet szorítottam a fontosabb dolgoknak ,így alighogy begördült a hófehér límó a házam elé ,már egészen máshol járt a fejem. A kocsiban a szolgám fogadott. Iratokkal, adotokkal, fényképekkel, térképekkel és sok ezer kimutatással készült. Negyed órám volt megtanulni őket, de nem aggódtam. A kisebb probléma mindig is a papírmunka volt. A nagyobb maga a tárgyalás lesz, mert miközben arra kell koncentrálnom, amit körülbelül egyszer olvastam át és persze ezt tökéletes előadásban ,addig figyelnem is kell őket. Emberek. Évszázadok óta a legfontosabb és a legveszélyesebb pontja volt mindannyiónk életének az ember. Mert míg a figyelem középpontjában vannak, könnyedén uralhatóak, gyakorlatilag fegyvertelenek velünk szemben, de ha eljön a nappal megfordul a helyzet.
A bizottság előtt inasom vezetett fel, mint új vezérigazgatót. Furcsáltam ezt a megnevezést. Nagyon sok titulusom volt már életemben is és azután is. Nem mondhatnám, hogy gyűjtöttem őket, maguktól jöttek. Egy nagy tucatot tett ki a tárgyaló, ahol felkonferáltak. Nyájas mosollyal léptem eléjük és mélyre nyúltam a régi és a most szerzett tudásért. Régen elég volt a mosoly, ebben a világban már számok, statisztikai adatok töltelékszöveggel. Mindegy, hogy mi csak teljen az idő, végül úgy se fognak másra emlékezni, csak rám. Ez volt a régi tudás, az pedig a rövid idő alatt elfogyasztott eszméletlen adatáradat, amit úgy szívtam magamba, mint ahogy a csecsemők szívják magukba az anyatejet.
A tegnapi beavatási szertartás sikere ellenére is sok rosszakaróm volt a teremben. Inasomnak szó szerint vért izzadt, míg távol tartotta tőlem a figyelmes szemeket, a túl kíváncsi elmék pszichikai tekintetét. Bár a mai nappal is sikert könyvelhettem el, volt egy pont ,ahol elveszítettem az irányítást. Már zárni készültem beszédemet, mikor olyan szintű támadás ért, amire se én se szolgám nem voltunk felkészülve.
Pillanatok alatt tudatosult bennem, hogy belémlátnak és míg megpróbáltam megtalálni a támadót zavaromban elfordultam a tömegtől. Ez egy olyan pillanat volt, amit nem tudtam volna átvészelni szolgám segítsége nélkül. Lehullott a pajzs elmémről és vakon tapogatóztam, nem találtam a merénylőt. Nagyon sokáig tartott ez a pillanat, de végül sikerrel jártam. Megtaláltam. Megfagyott a levegő és a mozdulatlanság lett ekkor úrrá a termen. Egy külső szemlélő nem vett volna észre semmit, egy ember. De egy magunkfajta dimenziót váltott illúzió formájában velünk és egy olyan világba került át, amit a merénylő irányított. Egy képzett terep, egy éber álom ,ahol sebezhető vagy mint egy ember. A legborzalmasabb és kiegyenlítetlen harctér.Szolgámat kerestem tekintetemmel, a többiek alant teljesen megzavarodtak. Egymásnak rohantak ,fejvesztve keresték a kijáratot. Rajtam is kezdett úrrá lenni a félelem, emlékszem rá ,hogy minden erőmre szükség volt, hogy nyugalmat tudjak erőltetni magamra. A félelem volt akkor a legnagyobb ellenségem, hiszen a célpont én voltam. A világ,amit az őrült teremtett, látszólag valóságos volt, de nem szabadott lépnem, mozdulnom. Szolgám eltűnése sem sejtetett sok jót, mert amíg ő kereste az illúzionistát a tömegben ,addig én ott álltam fedezék nélkül ,védtelenül.
Ebből a káoszból rántottak ki a következő megtört pillanatban. Egy az enyémnél sokkalta fagyosabb kéz ragadta meg a halántékom és rázott ki a mozdulatlanságból. A fülembe suttogott és éreztem ahogy megfagy bennem a vér. A szavai bekúsztak a bőröm alá és végigkúsztak a hajszál- és verőereimen keresztül egészen a szívemig. Nem értettem őket, nem tudtam mozdulni és vártam a halálom. Szinte kívántam a megsemmisülést azt ,hogy darabjaira hulljon a testem és szűnjön meg ez a tudattalan fájdalom. Hozzámférkőztek.
A következő kép már az volt, hogy tapsoltak. Mindenki tapsolt és éljenzett. Véget ért a beszédem és tetszett nekik. Zavart voltam és elnyűtt, tudtam hogy mielőtt nyugovóra térek, szükségem lesz frissítésre. Szolgám ott állt mellettem úgy, ahogy végig és egy félmosoly ült nyugodt arcán. Bevillant ,hogy mi is történt. Elbújt, elmenekült amikor ránkzúdította az őrült a mesevilágát. Távolról nézte, ahogy egyre közelebb kerül hozzám, végignézte azt ,ahogy megérint. Arra a pillanatra várt, amikor elvesztem uralmat ,az irányítást. Akkor hirtelen gyorsabb lett mindőnknél. Felizott körülötte a levegő és lángolni kezdett minden apró mozzanat lépései nyomán. Mint egy feketefehér film ,ahol csak a lángynyelvek színesek és ő. Utólag is megdöbbentett szolgám hihetetlen ereje és tudatos hidegvére ,amivel kivárta az utolsó pillanatot, amiben még meg tudta menteni az életem. Mikor megállt minden, kilépett rejtekéből és nyugodt, halk léptekkel sétált oda hozzánk. Merénylőm feje arra az ézrésre lett figyelmes, hogy két pislantás között eltávolodott a testétől.
Amit az emberekről mondtam, tudtam ,amire emlékeztem beigazolódott. Mert a riporterek , kamerák, fényképészek ugyanúgy süketek és vakok voltak néma harcunkra, mint az első sorban ülő részvényeseink, akiket a vérünkkel kevert borral itatunk.
A hazaúton nyugtalan voltam. Ez volt az első nyílt támadás személyem ellen. Nem derült ki semmi a merénylőről, sem a szándékáról. Ott hibázta el, hogy elbízta magát. Játszani akart velem és ebbe belebukott. Az órám néztem. Nemsokára napkelte. Míg a testet meghagytam, hogy láncolják ki az épület tetejére, ahol a mai napom zajlott, addig a feje a csomagtartóban volt bezárva. Lehet ,hogy rossz döntés. De amint rájövök, hogy ki bérelte fel, úgy érzem lesz mit visszaküldeni a feladóhoz. Izgalmas napot zártunk.
