Felszisszen és leülnek mellé. Onnan, úgy közelről nézik. Pár pillanat ,a perc fellizzik és ki is alszik, ahogy eltelt a következővel. Hideg van, dideregnek a mosolygósok, de testük keze nem fázik, olvadó gyönyör fűt a színfalak mögött. Elméláznak a szemek. Valaki messzebb, valaki közelebb téved és nem látszik már a sápatag fény az égen ,csak a parázs haldoklik csöndes pattogással.
Mindennek háttal állva, erdőben súgó fák alatt dideregve egy gondolat fú füstöt ,úgy egymagában. Felfelé a mozdulat, arcforma adott és kifújja a maradékot, amit egy nem is létező szerv nagyrészben elragadott. Később lép kettőt, aztán egy tó tükrén táncol már. Eldobta a csikket, elhagyott dekkeket ki szedegetne már!? Persze,közben tükrös múltú szikár szürke szellem alulról felfelé kopogtat ,de ő arcára lép a volt mólóról intő indulatnak és karonragadja a mostot. Megpörgeti és maga körül végtelen lesz a vég egyetlen mozdulattól.
