Piros csík az alkony az éghát határán a pillanat suttogás a harmat csalódás. Egy reggeli érzetbe túl sok szín vegyült szív-ármánynak kevés színtelennek zöld úgy szökell szerteszét mert egy ilyen test szorít ami ha kell a túl sok sem elég.
Tovacsúszott lassan csikorogva már megtalált a hangja elért's vár talán az érzés csak kell hogy kiderül egy perc alatt szomorú fél alatt csak felderül. Képekről mesél fekszik már és zuhog az ablakra kisüthetne már csak nekünk mert mi vártuk hogy jöjjön a nyár a szabadság az élet minekünk.
Peronról szakad repedt vakolat csillagos hajnalt elhajtotta már nem várok semmit csak a sárgán lóg a láb. Egyedül van nem néz semerre hazafelé nógat egy szó nyugatra szólít nem keres nem felel esdekel egy perc meghajol később elszelel. Megérkezett itt van és indulna tovább búcsút int a távol a táska lép tovább hátra marad a történt és így van jól így lett már csodás nem felejt el a távol nem felejt el a szám.