Leoltottam a fényeket és elindultam a lépcsőn. Lépkedtem előre és mire leértem a földszintre már ki is gyulladt az érzés a fejemben. Tudattalannak tűnő mozdulatok egész sora volt mögöttem, míg én az álmaimat mostam össze ,mint fehéret a színessel szokás. Egyre jobban belebonyolódtam az egészbe. Szokásom, hogy magamba bonyolódok és összekeverem a "dolgokat" jelképező szálakat és nem tudom őket kibogozni, de ez most más volt. Talán a nyugodt és az ijesztő szó keveredett össze a kedvemért.
AZ éjszakai kajálások is ilyenek. Kibogozhatatlanok és megérthetetlenek. Azt hiszem endorfint választ ki az étkezés, nem tudom pontosan ennek a nyitját ,de valószínűleg nem fogok utánanézni. A lényeg, hogy enni jó érzés. Halat dobtam a mikróba és megettem üresen, ahogy szoktam. Rossz szokás és a rabja vagyok a sajátjaimnak. Nem szeretek megszabadulni tőlük. Olyan, mintha a részem lenne pár ilyen, beidegződés. Valaki az orrát piszkálja, valaki törögeti az ízesüléseket a vállában, nyakában, csuklójában. Van aki net, tv vagy nikotin függő. Bár ezek a függések a szememben már egészen más kategóriát képezenek. Kényszercselekvéseknek mondanám őket, amolyan "csinálom, mert miért ne, mert megtehetem és mert nincs a közeljövőben látható hátulütője" alapon működő pótcselekvésnek. Ezt a szót kerestem egyébként, azért a barokkos a körmondat és a részint eltévelyedés a számomra kitűzött, másoknak még azt hiszem láthatatlan céltól, témától.
Lent a konyhában megettem a halam. Sört bontottam, beleszagoltam. Világoskék és aranyszínű LB dobozos sör volt. Nem öntöttem ki pohárba, sőt nem is ittam bele. Felvittem a szobámba és miután becsuktam magam mögött az ajtót letettem ablakom párkányára. A jól ismert narancssárga fény kúszott végig a bőrömön ,mikor felhúztam a redőnyt és beengedtem az éjszakát a szobámba.
Aztán ott ültem az ablakban kezemben a sörömmel és azt hiszem ez a helyzet, ezekkel az összetevőkkel, mint félig jóllakott állapot, sör és csillagos ég majdnem éjszaka ,éppen hogy súrolta komfortérzetem alsó határát. Gondolkoztam rajta, hogy egy vizipipa esetleg emelné a hangulatot ,de magamat ismerve csak a szén izzását figyelném és nem is nagyon szívnék bele. Nem a füst a lényeg, hanem maga az aktus, a ceremónia ,az ahogy elkőkészíted az egészet. A szertartásszerűség.
Magában elég volt azt elképzelnem, ahogy előkészítem magamnak. A kellékek mind egy helyen hibátlanul ,tisztán ,sorrendben. A kis tű, a csipesz, az alsó rész amibe a víz kerül aztán a középső rész, ami magába foglalja a szelepet és végül a kis kerámia, amibe majd a nedves gyümölcsdohány kerül ,amit egy lyukasztott alufóliával választok el a széntől, aminek az izzását imádom. Aztán a csipesszel feltartom a szenet, alágyújtok és várom, hogy nézhessem ,ahogy végigfut rajta az az izzás, az a szikrázó folyamat ,amit viszonylag nagy füst kísér.Rákerül a fóliára aztán és végül csatlakoztatom a középső részhez a csövet ,amin beszívhatom az alsó részben ,a víz fölött keletkezett füstöt. "smoke on the water.."
Teljes volt az érzés amit kerestem. A csillagokon járt az agyam és miközben köztük sétáltam odafent, idelent a szomszédok hangjai fogták meg a hallásom. Történetek, hasonlatok kiegészítve társadalomkritikákba illő fogalmakkal, meghatározásokkal, jellemzőkkel. Néha hallani, ahogy a felsőbb tízezer ünnepel. Néha meglepődök énis, hogy meglep ,hogy még képes újat mutatni nekem az ember, az a típus, akitől társadalmi rangjától fogva, már magam sem tudom, hogy miért de többet vérnék egy "bazdmeg"-nél vagy egy "kurvaanyád"-nál.
Később behúztam a lábaimat és a párnaforma bohócot aminek az arcán ültem a párkányon ,az ágyra dobtam. Megkapaszkodtam, megemeltem magam és leereszkedtem szobám kövére. Tudtam hogy dolgom van még ,ezért nem csuktam be az ablakot.
Dolgavégezetlen hajnal altatott el végül nyitott ablakom alatt. Megbocsájtottam mindent, először magamnak, aztán másoknak. Álmaimban is ott feküdtem csak nem fáztam és nem didergett a bőröm helyettem. Álmaimban tökéletes volt az egyedül és az én remetélt velem.
