Nagy meleg pulóverben hideg konyhakő fölött felhúzott mezítlábak
Csak száll a teagőz és izzad tőle a konyhaszekrény. A vékony barázdákon páracseppek futnak szerteszét. Pár ujj kopog, terítőn a várakozás. Ketyeg a falon egy megkésett óramű, mutató ujjával a tegnapra utalva mindjárt. A gondolatoknak alapul szolgál a fehér mennyezet, a tekintet ott jár fent a meszelt csillagok között a födémszerkezetben. Nem áll ott meg, tovább keresi magát, míg meg nem találja szemeit egy szem hajvason mélázni. Hát így érnek össze, ha máshogy nevezték. A szavak értelmüket vesztik, pedig ugyanaz testekre ragasztották őket,kik önmagukban változatlanok voltak.
Mondják, hogy egy ház ablakán betekintve láthatunk minden nap mást, de kívülről a ház csak ház marad.
