Alaphelyzet szerint, sütött a nap és döglesztett a meleg. A vonatablakon kifelé bámulva egész más világot festett elém a várakozás ,mintha a sinek mellett gyalogolva néztem volna befelé. Unalom szállingózott a nem-dohányzó vagon légkondicionáló berendezéséből és a füst kígyóként tekergőzött előttem. Nem érdekelt már semmi. Egy órája vesztegeltünk és a szerelvény csak nem akart indulni. Fél óra várakozás után közölték az utasközönséggel, hogy Komárom után nem sokkal egy figura sikeres öngyilkossági kísérletet hajtott végre és most arra várunk, hogy a fakabátok megjelenjenek és a helyszínelés után letakaríthassák a mozdonyt.
A kaller után fújtam a füstöt aztán kihajoltam az ablakon. Micsoda egy szerencsétlen helyzet. Két vágány volt és pont az enyémen kellett bóklásznia...Mindenkinek megvannak a problémái ,ahogy nekem is. Kezdtem el fűzni magamban és visszaültem a helyemre. Elkezdtem levenni a cipőm és közben arra jutottam, hogy ez a menekülési forma nagyon ritkán jelenthet megoldást. Ha az élet vagy úgy tetszik sors, elrejt egy ösvényt előlünk, biztosít helyette legalább kettő másikat. Én így látom, tettem fel a lábam a szemben lévő ülésre. Kényelembe helyeztem magam eltoltam a cigim és feltettem a fejemre a fejhallgatóm.
Mintha pár percet aludtam volna úgy nyílt ki a szemem. Pislogtam kettőt és körbenéztem. Minden ugyanúgy. A mellettem lévő négyes helyen két leányzó. Az egyik újságot olvas és zenét hallgat. A másik zenét hallgat és mellé újságot lapozgat. Középkategória, semmi extra kb Pestiek és néha rámpillantanak ,ha éppen rágyújtok. Álszentek, megbotránkoznak pedig ugyanúgy ők sem foglalkoznak vele, ahogy a kaller sem. Egy áthúzott rajz nem jelent semmit, ha a szerelvényen nincsen dohányzó kocsi és már negyven perce ugyanott vagyunk. Kifújom a füstöt, feléjük nézek ,mire az egyikük elfordítja a fejét. Ha az ablak tükröződését néztem volna, láthattam volna, hogy rámnéz. Nem jelent semmit.
Útközben elküldtem az utolsó sms-em haza egy telefonszámmal, hogy arra írják már kérem szépen, hogy körülbelül másfél órás késés után fogok befutni a keletibe, de megyek és már úton vagyok szóval 'no para. Negyed órás instrukciófelvétel után az elmélet végrehajtódik gyakorlatban is és megkapom az általam küldött telefonszámra írt sms- másolatát. Mosolygok, öt perccel később pedig megkapom a reakciót. "Gyere a baross étterem elé"
Kb negyed órával később odalépett mellém egy jól megtermett brazil figura, szépszerével hiperpigmentáltnak tűnt és cigit kért a következő módon. 'Kérlek adnál szál cigaretta?" Hát ,hogy a viharba ne adnék, csak mondd el nekem ,hogy mi a helyzet veled. Láttad már, hogy mi történt? Elsétáltál már megnézni, hogy mi lett a fickóból? Ezt szerettem volna kifejezni, de mire azt mondhattam volna a hallani vélt, de kimondásra nem került köszönömre hogy szívesen ,emberünk eltűnt. Bólintottam magamban és átnéztem a csajokra jobb oldalon. Az egyikük felém nézett csodálkozó arckifejezés jelent meg az arcán. Hát na, felénk így megy. Adunk és nem várunk érte semmit...
Aztán leszálltam a vonatról miután beértünk a keletibe és azon filózgattam, hogy vajon mi ez a baross étterem vajon hol lehet. Meg is van. Ha kifelé megyek a pályaudvar főbejáratától jobbra megtaláltam a feliratot. Megállok, rágyújtok, nézek ki a fejemből ,hogy mivan háttal a korlátnak döntve magam lábam közé fogva a táskám. Kicsit hihetetlen az,hogy végre sikerül két év után találkozni. Izgalmas érzés sőt azt hiszem,hogy főleg pozitív. Ez jó. Vajon változtam annyit, hogy ne ismerjenek meg? Vajon megvártak egyáltalán? Valószínű ,hogy megvártak nem is az, hanem inkább ,hogy mivan ha később jönnek vissza? Itt elfilózhatok estig mire visszajönnek, hogy bocsi ,de dolog volt. Elméletgyártás felsőszinten és már épp beleéltem magam az egyik fantáziadús agyi kreálmányba mikor hirtelen a nyakamba ugrott valaki és megpuszilta az arcom. Hát, igazából tényleg nem változtam sokat, sőt szinte semmit az elmúlt két év alatt.
