Aztán becsukta az ajtót. A fényes fa felületén húzta végig az ujja hegyét, hogy aztán a kellő távolság után elválhassanak egymástól, mint fától a levél. Eszébe jut a hasonlat és megrázza a fejét úgy, mintha a fejében megjelenő képet ezzel megtudná szüntetni. De elkésett vele.

A hátát az ajtónak döntve csúszik lefelé, lemondó tekintettel bámulva az előszoba végében a konyhaasztal közepéből kinőtt fára, mi úgy ejti éppen a leveleit ,mintha csak egy őszi kertben érte volna a teremtés.

'Ha lenne kandallóm' , kezdi magában a gondolatot és már érzi is a meleget, amit a hasábokat nyaldosó lángok árasztanak a szobában. 'Ha lenne kandallóm felhasogatnám ezt a cserjét..' Néz a fára és megkapaszkodva egy felé nyújtózó ágban elindul a nappaliban nyílt kandalló felé. A fejsze feje a földön, nyele a falnak támasztva pihen és nézi közben a víg fát, ami almafa is lehetne ,ha az volna.

Pár órával később kopognak, de ő már messze jár. Füves rét nyílt az előszoba szekrény mellett és benőtte magát a konyhába. Sűrű, zöld növényzet kúszott a résekbe és onnan kifelé meghódítva a modern világ tömbjeinek egyikében egy apró lyukat. Így egy harmadik emeleti panellakásban is lehet kék az ég és ha a fürdőből felfelé indulva az ember egy dombot talál, onnan beláthatja a valótlan egészét...

A kopogás nem szűnt, sőt időben el is fajult. Ő róla azt mondták aztán, hogy egy kis lakásban úgy elbújt ,hogy nem került elő soha többé, holott a kandallóban kémény nélkül ,füsttelen lángok égtek mikor a szobára a normálok rátörtek.