II
Úgy röpül az idő, szeretném ha hallaná-várj még rám csak egy percig-de minek is mondanám, hisz ő ,soha meg nem áll. Néha előre tekertem és arra gondoltam ,hogy nem lesz ez jó így. Megástam a sírunk, hisz én benne éltem ,ő velem s mikor elhittem valós problémát ültettem lelkünkbe egy valós lehetőségként. Megvalósítottam a jövőt, így az már én vagyok. Szabad mint a madár, de tőle mindvégig kötötten álló hajó a parthoz kötve, bár messze, de még mindig megkötve ,hisz ki az ki vándorútján elhagyja maga után, az időt?