Egy apró gömböt láttam magam előtt, mikor a fa alá heveredtem. A gyökerek mintha mozogtak ,reszkedtek volna a lábaim alatt. Együtt éreztek mankóimmal és elesett végtagjaimra hullottak óvón a kora nyári falevelek.
Úgy éreztem, hogy a gömb amit álmaimtól távozva látok vagy ha épp érkezve lépem át küszöbüket, megjelenésével kioltja az állandó fájdalmat a mellkasomban. Azt hiszem, olyan volt mintha nappal ködben éltem volna és állandó inszomniámtól, a félelemtől menekülve ez a gömb megjelent és mintha magába zárta volna a sötét szürkeséget lecsukva vele szemeim.
Ilyenkor mindig újra láttam őt, kihez vissza húz a szívem. Eldobtam a mankókat és egyenes derékkel léptem felé. Ő ott sem látott meg, bár tökéletes voltam és fiatal. Átlátott álcámon annyira, hogy nem is léteztem de én láthattam őt és ez elűzött minden bajt.
Dombtetőn feküdtem, az álom átjárt rajtam. Úgy éreztem ,hogy mindennek az a gömb az oka. Az rontotta el ezt a diszharmóniát, amit mások életnek neveznek. Ezt a passiót, amit néha megszakítok, ha már nem bírom nyitva tartani a szemem. Most láttam a gömböt és haragot éreztem, benne belül fekete és vörös szín füst kavargott és mintha tükörképem nézett volna vissza ,vissza a bezárt ködből dühösen rám.
El kell indulnom. Haza megyek megint és visszajövök máskor. Arra gondoltam, hogy kinyúlok a mankómért és feltápászkodok, de nem értem el őket. A gömb közben köröttem legyeskedett és nem hagyott nyugtot nekem. Az ő arcát láttam benne, azt hiszem ő kísértette ezt a lényt, ezt a lelket a haldokló testében, bennem.
Nem mozdultam már, csak hanyatt dőltem és a törzsnek támasztva hátam, fejem a vállamra döntöttem. Néztem az ég felé a csillagos éjszakában. A Hold messze volt már, kis karéja íriszembe égett ,így olybá tűnt ott táncol előttem. De nem ő volt az, hanem a kicsi gömb fehér tejesüveg színű kristályból és pont az orrom előtt lebegett.
Hallottam még ,hogy lélegzem. Láttam a kifújt levegőt ,aztán azt ahogy a levelek elhullanak és ,ahogy lassan ősz lesz. A nyár ráunt itt magára, indulót fújt és lehullottak mind a levelek. Barna ruhába öltözött testem az október színében reszketett és én csak néztem, néztem az eget. Nem akartam ránézni ,pedig tündérfénnyel az éjben ott sündörgött körülöttem a kis gömb és belőle önmagamat néztem.
